-
Tánc-tér és Háztűznéző
Augusztus 10-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében kerül megrendezésre két igazán különleges előadás a Vörösmarty Színházban. Láthatjuk a Székesfehérvári Balett Színház produkcióját és Gogol: Háztűznéző című darabját is.
2024.07.30. -
Színház, tánc és balett
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.30. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Fehérvári Karácsony 2009 címmel jelent meg album
„Fehérvári karácsony 2009” címmel közös CD-t jelentetett meg a Székesfehérvári Egyházmegye és a Vörösmarty Színház. Nem először fogott össze a két szervezet, hiszen tavaly is sikerrel készítettek zenei és hanganyagot az ünnepekre. A bevételből a Fejér Megyei Szent György Kórház gyermekosztályának vásárolnak majd EKG-készüléket a lemez készítői.
2009.12.20. 19:37 |
![](/_user/0/Image/001Peter/karacsonyicd.jpg)
Az idei lemezen helyi szerzők, Móra Magda és Bódás János versei szólalnak meg a Vörösmarty Színház művészeinek tolmácsolásában. Emellett Drahos Béla és Kardos Kálmán, valamint a Teleki Blanka Gimnázium Vegyeskara működött közre a CD zenei anyagának elkészítésében. A „Fehérvári karácsony 2009” albumot a Püspökség adventi udvarában és a színházban vásárolhatják meg az érdeklődők. Ezzel egyébként jó célt szolgálnak, hiszen a bevételből a Fejér Megyei Szent György Kórház gyermekosztályának vásárolnak majd EKG-készüléket a lemez készítői.