-
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Kossuth-díjas zeneszerző Fehérváron
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncertje előtt, szeptember 16-án este 6 órától szeretettel vár minden érdeklődőt a Vörösmarty Színház Kávézójába, ahol Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzővel és Dobri Dániellel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rezidens zeneszerzőjével beszélget dr. Szabó Balázs zenetörténész.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Fehérváron találkoztak a magyarországi borrendek
A 35 delegáció részvételével megtartott konferencia témája idén a klímaváltozás szőlészetre gyakorolt hatása volt. Bemutatták a Kaszap István centenáriumára palackozott ZENGÕ Zászlósbort, az agárdi Csóbor Pincészet Agárdi Kékfrankos borát és a VinAgora Nemzetközi Borversenyen aranyérmet szerzett Pákozdi Tamás válogatását is.
2016.08.21. 20:10 |
Borrendi találkozót rendezett a Székesfehérvári Királyi Napok zárónapján a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége. A 35 delegáció részvételével megtartott konferencia témája idén a klímaváltozás szőlészetre gyakorolt hatása volt. Bemutatták a Kaszap István centenáriumára palackozott ZENGÕ Zászlósbort, az agárdi Csóbor Pincészet Agárdi Kékfrankos borát és a VinAgora Nemzetközi Borversenyen aranyérmet szerzett Pákozdi Tamás válogatását. Borlovaggá ütötték Mészárovics Imrét, az „Öreghegy Bora – 2015” cím birtokosát és Kozáry Ferenc Prima-díjas színművészt.
A konferencián előadás hangzott el a klímaváltozás szőlészeti kihívásairól, megemlékeztek Kaszap Istvánról az Emlékév keretében, majd bemutatták a centenáriumra palackozott ZENGÕ Zászlósbort, amit a kézműves Hegedűs Családi Borászat készített. Ezt követően került sor a Nemzeti Borkiválósági Program 2016-os Fehér és Rozé Borkiválóságok könyvébe került Agárdi Csóbor Pincészet Agárdi Kékfrankos borának és a VinAgora Nemzetközi Borversenyen aranyérmet szerzett Pákozdi Tamás válogatásának bemutatójára.
A Borszakmai nap, konferencia és borrendi találkozó jeles rendezvényén részt vett dr. Szabó Balázs, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályának főosztályvezetője, Tutor Jánosné, a MBOSZ főtitkárhelyettese, Béleczki Mihály, a szövetség Szakmai Bizottságának elnöke, Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere, az esemény fővédnöke, címzetes tiszteletbeli borlovag és Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselő, a Gazdasági Szakbizottság elnökét, alapító borlovag, valamint a szakmai előadók és a borlovagrendek küldöttségei.
A rendezvényt az ünnepélyes borlovag-avatási ceremónia zárta, melynek során lovagi címet kapott Mészárovics Imre, aki 35 éve borászkodik, 400 tőkét gondoz, a Királyleányka-Chardonnay cuvée-vel elnyerte az „Öreghegy Bora – 2015” címet. Borlovag lett továbbá Kozáry Ferenc Prima-díjas színművész, aki a laudáció szerint prózában és versben gyakran kerül a borgasztronómia közelébe.
Egyházi boráldást mondott a színpadi asztalon, valamint az otthon és a pincékben lévő borokra, a borért keményen dolgozó, a szőlőt művelő emberekre Tóth Tamás, a Vasútvidéki Prohászka Ottokár – Jó Pásztor plébánia plébánosa.
„Sokadik alkalommal köszönthetjük a Királyi Napok zárórendezvényén a borrendeket, akik immár hazajöttek Székesfehérvárra. Hiszen a szőlőtermesztés és a borkészítés a munka megbecsülése, a hagyományok ápolása és az értékek továbbörökítése, Székesfehérvár pedig a munkára épül, megbecsüli értékeit és hagyományait. Isten éltesse Fehérvárt, Isten éltesse Önöket!” – kívánt jó szórakozást az estéhez Róth Péter alpolgármester, címzetes tiszteletbeli borlovag, a rendezvény fővédnöke.