-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Fehérvárról is gyorsabb lesz vonattal az északi partra
Még az idén megkezdődhet az észak-balatoni vasútfejlesztés a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti szakasz villamosítása. A villamos mozdonyok és a motorvonatok megjelenésével jelentősen, hozzávetőleg 1 óra 40 percre csökkenne a menetidő Budapest Déli pályaudvar és Balatonfüred között, mivel Székesfehérváron nem lenne szükség a vontatójármű cseréjére.
2018.04.16. 08:26 |
A 64,5 kilométeres szakasz villamosítására kiírt tenderen várhatóan a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tavasszal eredményt hirdet és szeptemberben megkezdődhet a beruházás, 2021-re pedig befejeződhet a kivitelezés.
A fejlesztés állomás- és 44,6 kilométeren vágányfelújítást is tartalmaz. Polgárdiban, Balatonkenesén, Balatonfűzfőn és Alsóörsön teljesen megújul az állomás, más helyeken kisebb korszerűsítések várhatók.