-
Kottamentő akció
A zenei neveléshez és a környezetvédelemhez is hozzájárulnak mindazok, akik csatlakoznak a Tálos Edit Alapítvány kottamentő akciójához. A cél, hogy a használaton kívüli zongorakottákat a nyár folyamán összegyűjtsék, majd szeptember első hetében egy kottavásárt tartanak a Zeneiskolában.
2024.07.31. -
Augusztus a Prosperóval
A Prospero Színkör, amellett, hogy készül a következő évad új bemutatójára, egy augusztusi előadást is ajánlj a nézők figyelmébe. Augusztus 10-én szombaton 19 órától Harold Pinter: Az étellift című darabját játssza a társulat a V54 Színház és Kultúrtérben.
2024.07.31. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31. -
Székelyföldi verstábor
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor tíz napjában Weöres Sándor életművét ismerik meg a diákok.
2024.07.31.
Fejér megyei színjátszók találkoznak a Szabadművelődés Házában
A hétvégén rendezi meg A Szabadművelődés Házában a hagyományos Fejér Megyei Színjátszó Találkozót, melyen felnőtt amatőr csoportok vesznek részt. A november 25-e és november 27-e között zajló rendezvény Szabó Magda: Béla király című darabjának bemutatásával kezdődik pénteken a Szabad Színház előadásában. Szombaton a Prospero Színkör, az EZIS Színház és a KB35 Inárcsi Színjátszó Egyesület előadásait láthatja a közönség.
2011.11.24. 14:02 |

![](/_user/0/Image/000Peter_2011/szinjatszo_1.jpg)