Fekete Gergely kvalifikált a májusi kyokushin karate Európa-bajnokságra

Múlt szombaton a magyar bajnokságon elért győzelmének köszönhetően Fekete Gergely kijutott a májusban megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra. A székesfehérvári kyokushin karatés magabiztosan győzött, következő célja pedig a kontinensviadal megnyerése.
2024.03.18. 08:50 |
Fekete Gergely kvalifikált a májusi kyokushin karate Európa-bajnokságra

A fekete öves, 1. danos Fekete Gergely tovább folytatta meggyőző szereplését a magyar mezőnyben és minden mérkőzését megnyerve, magabiztosan érte el az első helyet a 70 és 80 kiló közötti súlycsoportban. A székesfehérvári sportoló 2021 óta nem találta legyőzőre a kumite, azaz küzdelem versenyszámban, mostani sikere pedig egyben azt is jelenti, hogy indulhat a májusi EKO Európa-bajnokságon, Valenciában.

Az ÖKK kérdésére Fekete Gergely elmondta, hogy ugyan korábban kétszer is sikerült az Európa-bajnoki 3. hely, most úgy érzi, jó esélye van a kontinensviadal megnyerésére is. „Kemény mezőnyre számítok, a súlycsoport-átrendeződések miatt lesznek új ellenfelek is, a 80 kilós súlycsoport mindig nagyon sűrű.” – fogalmazott a karatés, aki nem titkoltan az első helyre hajt, hiszen ezzel kvalifikálhatná magát a 2025-ös, Japánban megrendezésre kerülő full-kontakt világbajnokságra. Fekete Gergely számára a következő két hónap a felkészülés jegyében telik majd, a spanyolországi Európa-bajnokság után pedig készülhet az őszi, súlycsoport nélküli kontinenstornára, ahol szintén esélye lehet kvalifikálni a 2025-ös világbajnokságra. A székesfehérvári sportolót 2022 nyarán dr. Cser-Palkovics András polgármester is köszöntötte a Városházán.