-
Újévi keddcsináló
Idén is folytatódik a Viktória Pódium „keddcsináló kultúrmix” című programsorozat. A Viktória Rehabilitációs Központban 2025. január 7-én 18.00 órakor kezdődő eseményen Vörös Janka jazzénekes, dr. Demeter Zsófia történész és Kiszely Krisztián fotóművész-grafikus lesznek a vendégek.
2025.01.03. -
BIDF 2025
Január utolsó napjaiban országszerte 11 városban, így Székesfehérváron is láthatóak lesznek a tavalyi év legtöbb díjat nyert dokumentumfilmjei a világ minden tájáról. A vetítések után városunkban elismert szakértőkkel beszélgetnek és járják körbe a filmek által felvetett témákat január 30-a és február 2-a között.
2025.01.03. -
Újévi koncert Strausszal
Ebben az esztendőben is a Vörösmarty Színház adott otthont az Alba Regia Szimfonikus Zenekar újévi koncertjének. Idén Ifj. Johann Strauss műveivel köszöntötték a zeneszerző születésének 200. évfordulóját.
2025.01.02. -
Szentmise Szűz Mária Isten anyja ünnepén
Január elsején, Szűz Mária istenanyaságának ünnepén szentmisére várták a híveket a Szent István Székesegyházba. Az újévi szentmisét Spányi Antal megyéspüspök celebrálta.
2025.01.02.
Felavatta közösségi házát a Kisfaludi Polgárok Érdekvédő Egyesülete
A Kisfaludi Polgárok Érdekvédő Egyesülete csütörtök este avatta fel közösségi házat a városrész központjában. Az épület alapkövét 1998-ban tették le, de egyszerre nem állt rendelkezésre a megfelelő forrás az építkezéshez, így az önkormányzattól kapott támogatásokból spórolták össze a pénzt a házra. A megnyitó ünnepséget a városrészben élő fiatalok műsora színesítette. Az ünnepélyes szalagátvágás után az egyesület elnöke átadta az épület jelképes kulcsát Warvasovszky Tihamér polgármesternek. A megnyitón az elnök asszony kiemelte, hogy az építmény nem faluház, hanem Székesfehérvár város egyik városrészének közösségi központja.
A kétszintes építmény alapját kisfaludi polgárok építették közmunkában, de a többi munkálatra több fázisban gyűlt össze a pénz. Az építmény összege közel 100 millió forintra rúgott. Ebből a pénzből egy kétszintes felépítmény készült el. Az épületben egy nagy közösségi termen kívül helyet foglal még egy társalgó, egy könyvtár és néhány kisebb iroda. A közösségi házban egy orvosi rendelő is helyet kapott, ahol heti 2-3 alkalommal lesz rendelés. Az egyesület elnöke elmondta, hogy az épületnek köszönhetően reméli, hogy Kisfaludot is a város részének fogják tekinteni, nem pedig egy falunak Székesfehérvár részén.