-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Felavatták a Reform Egyház új, Nyitrai úti otthonát
Egyházi célú közösségi házat avatott Székes- fehérváron a Nyitrai út 13. szám alatt a Reform Egyház. Az ingatlan Kovács Lászlóné adományának köszönhetően került az egyházhoz 2010-ben, majd négy év alatt, 2012 és 2016 között újították fel Szigeti Gyula építészmérnök tervei alapján. A közösségi házat vasárnap délelőtt istentisztelettel avatták fel.
2016.10.16. 12:18 |
Egyházi célú közösségi házat avatott Székesfehérváron a Nyitrai út 13. szám alatt a Reform Egyház. Az ingatlan Kovács Lászlóné adományának köszönhetően került az egyházhoz 2010-ben, majd négy év alatt, 2012 és 2016 között újították fel Szigeti Gyula építészmérnök tervei alapján. A közösségi házat vasárnap délelőtt istentisztelettel avatták fel.
Újabb egyházi célú közösségi házzal gazdagodott a város, a Reform Egyház új, Nyitrai úti otthonát vasárnap délelőtt ünnepélyes keretek között avatta fel vitéz László tibor lelkipásztor, főtiszteletű vitéz Csuka Tamás nyugalmazott tábori püspök és Cser-Palkovics András polgármester. Az avatáson részt vett Deák Lajosné önkormányzati képviselő és Horváth Miklósné önkormányzati képviselő is.
v. László Tibor lelkipásztor, a Markó S. Mária Emlékalapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a közösségi ház megnyitása előtt emléktábla állításával mondanak köszönetet annak a családnak, akinek adományából elindulhatott az építkezés. A régi ház Kovács Lászlóné adományaként került a közösség birtokába. Az adományozó fia, Kovács László tíz évvel ezelőtt, tragikusan fiatalon hunyt el, a ház falán lévő emléktáblán a fiú és édesanyja neve is szerepel. A Nyitrai utcai házat Szigeti Gyula építészmérnök tervei alapján újították fel 2012 - 2016 között.
Az avatáson Cser-Palkovics András polgármester szimbolikus és szép dolognak nevezte, hogy egy új imaház és közösségi tér avatásán azokra emlékeznek először, akik nélkül ma nem lehetnénk itt. "Érdekes, hogy amikor a közösségek fontosságáról beszélünk, akkor egy kis közösség, azaz egy család segítette ebben az eseben a nagy közösséget. Amikor ide belép valaki, mindig szenteljen egy pillanatot, egy gondolatot, vagy egy imát azokért, akinek köszönhetően beléphet a közösségi térbe." - mondta el az ünnepségen Székesfehérvár polgármestere.
Az új közösségi tér megnyitását istentisztelettel ünnepelte a Reform Egyház, majd kiállítás nyílt a Közösségi Ház építéséről készült képekből.