Felavatták a SZTÁV Felnöttképzési zRt. tanműhelyét

A SZTÁV Felnőttképzési zRt. avatta fel a Honvéd utcában nemrég elkészült tanműhelyét. A cég Magyarország egyik legstabilabb és legnagyobb anyagi bevételét elszámoló szakképző cége, a fehérvári beruházással egy időben még 8 új telephelyet hozott létre országszerte, így már 13 helyszínen tudnak oktatni elektronikai és gépipari gyakorlati tárgyakat. A fehérvári műhelyt nagyrészt az Árpád Szakképző Iskola diákjai fogják használni, illetve a cég átvállalta az EON Hungária zRt. –től a szakemberek képzését.
2007.08.23. 18:33 |
 A SZTÁV Felnőttképzési zRt. avatta fel a Honvéd utcában nemrég elkészült tanműhelyét. A cég Magyarország egyik legstabilabb és legnagyobb anyagi bevételét elszámoló szakképző cége, a fehérvári beruházással egy időben még 8 új telephelyet hozott létre országszerte, így már 13 helyszínen tudnak oktatni elektronikai és gépipari gyakorlati tárgyakat. A fehérvári műhelyt nagyrészt az Árpád Szakképző Iskola diákjai fogják használni, illetve a cég átvállalta, az EON Hungária zRt. –től a szakemberek képzését.

A megnyitó ünnepségen felszólalt Mátyus Mihály az Okatási és Szociális Minisztérium főosztályvezetője, aki Lampert Mónika jókívánságait adta át a cég vezetésének, illetve röviden beszélt a szakképzés és felnőttképzés fontosságáról, illetve annak törvényi hátteréről. Szavait Warvasovszky Tihamér polgármester is megerősítette, aki elmondta, hogy a legtöbb fehérvárra települni kívánó cégnek már nem az adók és a járulékok mértéke a legfontosabb a választásnál, hanem a szakképzett munkaerő. A köszöntőket követően került sor a műhely bejárására, ahol két szinten számos tanterem és műhely áll a tanulók rendelkezésére. A helyszínen lakatos alapismereteket fognak tanítani, illetve elektronikai szaktantárgyakat és annak gyakorlati megvalósítását próbálhatják ki a műhelyekben.

Gazdaság

  1. Nyit az új Ecofamily

    Az Ecofamily magyar üzlethálózat egy életérzés, egy közösség, ahol az emberi alapértékek, a szeretet, a hála és az öröm inspirál mindent, amit napról napra teszünk. Immár 20 éve elköteleződtünk dolgozóink és vásárlóink jólléte mellett. Hálózatunk 63 üzletből áll, és közel 1500 munkatársunk egységet alkotva halad azon az úton, amit megálmodtunk. Ecofamily – több, mint egy üzlet, érzés.

    2024.08.02.
  2. Ikarus buszok Lengyelországban

    Augusztus 1-től állnak forgalomba a lengyelországi Szczecinek városban az Ikarus zéró emissziós buszai, amelyek megérkezésével a legrégebbi belsőégésű járműveket kivonják a forgalomból. Ilyen elektromos Ikarus buszok közlekednek Székesfehérváron is már lassan két éve.

    2024.07.26.
  3. Munkaerőpiaci támogatások

    A Széchenyi Terv Plusz program keretében megvalósuló GINOP PLUSZ-3.1.1-23-2023-00001 „Pillér” projekt célja a munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése, az álláskeresők és inaktívak foglalkoztathatóságának javítása, valamint a program célcsoportjába tartozók nyílt munkaerőpiacon való tartós integrációja.

    2024.07.18.
  4. Megújult az Alpha Patika

    A megújult Alpha Patika avatóünnepségére került sor hétfőn a József Attila utca 39. szám alatt. Alma referencia patikaként működik a dr. Horváth Máté által vezette gyógyszertár. Szélesebb választékkal, és jelentősen kibővült kiszolgálótérrel találkozhatnak a betegek és azok, akik egészségmegőrzés céljából vásárolnak patikai termékeket.

    2024.07.01.