-
Ön választ, mi segítünk
Az „Ön választ, mi segítünk!” kampányt 15. alkalommal hirdette meg a TESCO-GLOBAL Zrt. és az Effekteam Egyesület. A legjobbak közé hat Fejér vármegyei alapítvány pályázata jutott. Egyetlen székesfehérváriként az Aranybulla Könyvtár Alapítvány egy új program elindítására pályázott.
2024.07.29. -
Fuvola est az ARSO-nál
Klasszikus és kortárs zeneszerzők művei is felcsendülnek ma, azaz július 29-én, hétfőn Verő Johanna koncertjén. A fehérvári fuvolista, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar székházában lép a közönség elé 19 órakor.
2024.07.29. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Felkészülés államalapító Szent István Király ünnepére - eső nélkül érkezett a Társulat Székesfehérvárra
2008.07.27. 00:49 |
Elkerülte az eső a Sóstói Stadion környékét pénteken és szombaton este, így a 800 négyzetméteres színpadon 200 szereplővel a Társulat által játszott István, a király rockopera Székesfehérváron csodálatos élményben részesítette az előadásra kilétogató majd tízezer embert. István a király hazatért Székesfehérvárra - mondták többen az előadás előtt és államalapító királyunk ünnepe előtt nem sokkal feltöltődést nyújtott az eseményekre...
Pénteken délután a főpróbán jártunk - KÉPGALÉRIA
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_02/istvan/istvan15.jpg)
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_02/istvan/istvan16.jpg)
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_02/istvan/istvan17.jpg)
Pénteken délután a főpróbán jártunk - KÉPGALÉRIA
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_02/istvan/istvan15.jpg)
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_02/istvan/istvan16.jpg)
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_02/istvan/istvan17.jpg)