-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Helyjegy a távolsági buszokon
Első körben a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon vezették be a rendszert. A következő lépcsőben majd a vidéki városok között lesz igénybe vehető.
2024.08.06. -
Lecserélnék az utcaneveket
Tíz éve életbe lépett egy törvény, amelynek értelmében közterületek, közintézmények nem viselhetik olyan személy nevét, aki a 20. századi önkényuralmi rendszerek fenntartásában részt vett.
2024.08.06.
Felszálló ágban az influenza járvány Fejér megyében
Fejér megye területén az év hetedik hetében az influenza figyelőszolgálat adatai alapján végzett becslés szerint 2090 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ez 57,6 %-al több mint az előző héten. A Fejér Megyei Szent György Kórház minden osztályára kiterjedően, 2013. február 8-tól elrendelt kórházi látogatási tilalom továbbra is érvényben marad. Február 22-től látogatási tilalom lesz a móri és a dunaújvárosi fekvőbeteg intézményekben is.
2013.02.20. 18:51 |
Fejér megye területén az év hetedik hetében az influenza figyelőszolgálat adatai alapján végzett becslés szerint 2090 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ez 57,6 %-al több mint az előző héten. A Fejér Megyei Szent György Kórház minden osztályára kiterjedően, 2013. február 8-tól elrendelt kórházi látogatási tilalom továbbra is érvényben marad. Február 22-től látogatási tilalom lesz a móri és a dunaújvárosi fekvőbeteg intézményekben is.
A 100 ezer lakosra vonatkoztatott megbetegedési arány a Székesfehérvári járás után a Móri járás és a Dunaújvárosi járás területén is jelentősen meghaladta járványos küszöb értéket, a légúti mintákból, a 6. hétig influenza pozitivitás még nem volt kimutatható. A megbetegedési arány Székesfehérvári járás területén magas aktivitást mutat.
Az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók között a 35-59 évesek aránya csökkent, a 0-14 évesek és 15-34 évesek aránya változatlan, a 60 évesek és az e fölöttiek növekvő arányt mutatnak az előző hetihez képest. A betegek 46,0 %.-a 0-14 éves; 35,8 %-a 15-34 éves; 15,1 %-a 35-59 éves; 3,1%-a 60 évesek, illetve az e felettiek korosztályába tartozott.
A Székesfehérvári járás területén lévő óvodából légúti tünetekkel megbetegedettek halmozódását jelentették. A megbetegedések a 07. hét elejétől indultak. A hiányzás mértéke 52,8%. A lázzal, fejfájással, szédüléssel járó megbetegedések az óvodásokat érintette. A gyerekek túlnyomó része már gyógyult, újabb megbetegedések nem jelentkeztek. Mintavételezésre a késői értesülés miatt már nem volt lehetőség. Jelentésünk hetében szereztünk tudomást újabb három közösségi halmozódásról.
A Székesfehérvári járás területén lévő egy általános iskolából és két óvodából légúti tünetekkel megbetegedettek halmozódását jelentették. Az általános iskolában a hiányzás mértéke elérte a 25%-ot. A hirtelen kezdődő magas lázzal, fejfájással, végtagfájdalommal, köhögéssel járó megbetegedések a tanulók 25%-át érintette. A tanulókon kívül 2 felnőtt dolgozó is megbetegedett. A szintén Székesfehérvári járás területén két óvodában a hiányzások aránya 40% feletti volt. A megbetegedések hirtelen jelentkező magas lázzal és köhögéssel indultak.
A Fejér Megyei Szent György Kórház minden osztályára kiterjedően, 2013. február 8-tól elrendelt kórházi látogatási tilalom továbbra is érvényben marad. A 100 ezer lakosra számított megbetegedési arány a Dunaújvárosi és a Móri járási intézet illetékességi területén is jelentős emelkedést mutatott. Dunaújváros területén a járványos küszöb több mint kétszerese, Móri intézet területén több mint háromszorosa. Mindezek alapján a Móri és a Dunaújvárosi járási intézet területén a fekvőbeteg intézetekben - az ott ápolt betegek érdekében, minden osztályra kiterjedően - 2013. február 22-étől látogatási tilalmat rendeltek el.
Influenza figyelőszolgálat adatai 2012/2013. évi influenza szezon: morbiditás 100 ezer lakosra:
|
05. hét
|
06. hét
|
07. hét
|
Dunaújváros
|
101,4
|
144,9
|
321,6
|
Mór, Bicske
|
126,5
|
164,4
|
467,9
|
Székesfehérvár
|
193,5
|
463,3
|
607,6
|
FEJÉR MEGYE
|
151,95
|
311,66
|
491,13
|