-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02. -
Hazai felkészülési torna
Ismét megrendezi felkészülési tornáját a fehérvári női kézilabda-csapat. A csütörtökön kezdődő háromnapos tornán nemzetközi mezőnyben bizonyíthat az Alba Fehérvár KC.
2024.08.01.
Férfi vízilabda Világliga-selejtezőt rendeznek a Csitáry uszodában
Székesfehérvár lesz a házigazdája a Magyarország-Olaszország férfi vízilabda-mérkőzésnek, amelyet a két válogatott a Világliga-selejtezőben vív egymással november 3-án. Az időpont már korábban adott volt, a helyszínről azonban csak most döntött a hazai sportági szövetség. Az MVLSZ csütörtöki közleménye szerint a Vl -meccsnek a Csitáry uszoda ad otthont, amelyben idén januárban a Volvo Kupáért kiírt nemzetközi tornát is lebonyolították.
2012.10.04. 16:12 |

![](/_user/0/Image/000Peter2012/oktober/76.jpg)
A magyar nemzeti együttes - az itáliaikkal vívandó csata előtt - október utolsó napján, Romániában kezdi meg a selejtezősorozatot. E két meccsen megbízott szövetségi kapitányként Benedek Tibor - és segítője, Mátéfalvy Csaba - ül majd a magyar kispadon, munkájukat Kemény Dénes tervei alapján végzik, akinek a kapitányi szerződése december 31-én jár le. Benedek, aki az egyik legesélyesebb jelölt a megüresedő szakvezetői posztra, az utóbbi két évben másodedzőként dolgozott Kemény mellett.
A magyar együttes teljes Vl-selejtezős menetrendje:
2012:
október 31.: Románia-Magyarország
november 3.: Magyarország-Olaszország
2013:
január 30.: Oroszország-Magyarország
február 2.: Magyarország-Románia
március 27.: Olaszország-Magyarország
március 30.: Magyarország-Oroszország