Fiatal portugál csatárral erősített a Videoton

Evandro Brandao többször szerepelt a portugál utánpótlás-válogatottban, amelyben edzője volt többek közt a székesfehérvári csapat jelenlegi trénere, Paulo Sousa is. A húszéves futballista három idényre szóló szerződést írt alá. A Vidi honlapján olvasható bemutatás szerint Brandao tehetségére már 15 éves korában felfigyelt a Manchester United, le is foglalta a játékjogát.
2011.07.17. 16:17 |

A támadónak azonban nem volt türelme kivárni, hogy lehetőséget kapjon, és inkább visszatért hazájába, hogy a Benficánál próbálja meg beverekedni magát a csapatba. Ezt követően kölcsönbe a Fátima, majd a Gondomar csapatához került, ahol 12 mérkőzésen 10 gólt szerzett. Brandao valamennyi portugál utánpótlás-válogatottban szerepelt U15-től U19-ig.
 
„Paulo Sousa nagyszerű edző, erről meggyőződhettem, amikor a korosztályos válogatottnál velünk dolgozott. Komoly tekintélye volt a csapat előtt. Elsősorban az ő személye miatt döntöttem úgy, hogy Fehérvárra igazolok. Bár tisztában vagyok vele, hogy a klubnál csatárposzton nagy a konkurencia, több gólkirály is van a keretben, az idejövetelem célja mégis az, hogy minél több játéklehetőséget kapjak, amivel természetesen élni is szeretnék, góljaimmal pedig segíteni a jövőben a Videoton FC-t a hazai és nemzetközi porondon egyaránt." - idézte a honlap Brandao nyilatkozatát. Brandaót hétfőn, sajtótájékoztatón mutatják be.