Fiatalokból álló rablóbandát fogtak el a gárdonyi rendőrök

Fiatalok egy csoportja rabolt ki két tizenévest vasárnapra virradó éjjel egy velencei szórakozóhely előtt. A gárdonyi rendőrök nem sokkal a bejelentést követően három helyről állították elő az öt fiút és a velük lévő lányt. Kihallgatásuk közben derült ki, korábban egy Fehérvár felé haladó vonaton raboltak ki egy fiatalt. A csoport tagjai közül három személyt bűnügyi őrizetbe vették, a többiek tanúk az ügyben.
2012.09.02. 18:56 |
Fiatalok egy csoportja rabolt ki két tizenévest vasárnapra virradó éjjel egy velencei szórakozóhely előtt. A gárdonyi rendőrök nem sokkal a bejelentést követően három helyről állították elő az öt fiút és a velük lévő lányt. Kihallgatásuk közben derült ki, korábban egy Fehérvár felé haladó vonaton raboltak ki egy fiatalt. A csoport tagjai közül három személyt bűnügyi őrizetbe vették, a többiek tanúk az ügyben.
 
Egy 14 és egy 15 éves fiú kérte a gárdonyi rendőrök segítségét vasárnapra virradó éjjel egy velencei szórakozóhely elől. A fiúk elmondták, hogy egy csoport fiatal körbeállta őket, amikor mentek ki az épületből és előbb kérték, hogy váltsanak fel pénzt nekik belépőre, majd közölték, hogy amennyiben nem adják át az összes pénzüket, bajok lesznek. A megrettent tizenévesektől elvették a pénztárcájukat, pénzüket és egyikük telefonját. Eközben odaérkezett az egyik sértett idősebb ismerőse, akiknek elpanaszolták, hogy mi történt. Az ismerős jelenlétének hatására visszaadták a sértett telefonját és még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyták a helyszínt.
 
A fiúk bejelentése nyomán a helyszínre küldött gárdonyi járőrök három helyről, több csoportban elfogták és előállították azt az öt 15-19 éves, többségében tárnoki lakhellyel rendelkező fiút és egy lányt, akik a két fiú kirablásával gyanúsíthatók.
 
A kihallgatások közben a Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozói értesítették tó környéki kollégáikat arról, hogy bement a kapitányságra egy fiatal férfi, akit éjjel a Budapestről Székesfehérvár felé tartó vonaton rabolt ki egy fiatalokból álló társaság két tagja. A bejelentő elmondta, hogy a vonat fülkéjében az ablakhoz szorította az egyik elkövető, míg a másik elvette a táskáját, benne két pólóval, telefonnal és a hozzá tartozó head-set-tel. A tettesek Velencén szálltak le a vonatról.
 
Az ügyek pontosítása során kiderült, hogy a gárdonyi rendőrök által elfogott csapat követte el a vonaton történt rablást is. Alátámasztani látszott ezt a megállapítást az a tény, miszerint a két póló egyikét már viselte az egyik elkövető, a másik cipőjében pedig a nyomozók megtalálták a rabolt telefon sim kártyáját.
 
Az öt tárnoki és egy budapesti fiatal férfi, valamint a velük lévő tárnoki lakos lány közül hárman követték el a két helyszínen a három sértett sérelmére történt rablást. Egy 16 éves fiút két rendbeli rablás, egy 18 éves és egy 19 éves fiatalt egy-egy rendbeli rablás miatt hallgattak ki gyanúsítottként a gárdonyi nyomozók. Mindhárom személyt bűnügyi őrizetbe vették. A többiek tanúk az ügyben. A megindított büntetőeljárást tovább folytatják a Gárdonyi Rendőrkapitányság nyomozói.