-
Újévi keddcsináló
Idén is folytatódik a Viktória Pódium „keddcsináló kultúrmix” című programsorozat. A Viktória Rehabilitációs Központban 2025. január 7-én 18.00 órakor kezdődő eseményen Vörös Janka jazzénekes, dr. Demeter Zsófia történész és Kiszely Krisztián fotóművész-grafikus lesznek a vendégek.
2025.01.03. -
BIDF 2025
Január utolsó napjaiban országszerte 11 városban, így Székesfehérváron is láthatóak lesznek a tavalyi év legtöbb díjat nyert dokumentumfilmjei a világ minden tájáról. A vetítések után városunkban elismert szakértőkkel beszélgetnek és járják körbe a filmek által felvetett témákat január 30-a és február 2-a között.
2025.01.03. -
Újévi koncert Strausszal
Ebben az esztendőben is a Vörösmarty Színház adott otthont az Alba Regia Szimfonikus Zenekar újévi koncertjének. Idén Ifj. Johann Strauss műveivel köszöntötték a zeneszerző születésének 200. évfordulóját.
2025.01.02. -
Szentmise Szűz Mária Isten anyja ünnepén
Január elsején, Szűz Mária istenanyaságának ünnepén szentmisére várták a híveket a Szent István Székesegyházba. Az újévi szentmisét Spányi Antal megyéspüspök celebrálta.
2025.01.02.
Figaro és a szolga komikus konfliktusa a Városház téren
A Musica Regia sorozat keretein belül mutatja be a Vörösmarty Színház társulata a Figaro házassága című vígjátékot. A Pierre Augustin Caron de Beaumarchais által írt darab Figaro esküvőjének napját dolgozza fel. A főszereplőt alakító Quintus Konrád előtt a házasság napján derül ki, hogy senki sem olyan, mint aminek gondolja és a barátai igazából az ellenfelei. Ebből következően a nap során többen megpróbálják megakadályozni a frigy létrejöttét és kelepcébe csalni a grófot, ami komikus jelenetekbe keveri főhősünket. A darab végén az igazság győz és végül a szolga a gróf fölé kerekedhet. A Lendvai Zoltán által rendezett darab legközelebb augusztus 9-én tekinthető meg a Városház téren.

„...Ez a nap is úgy indult, mint a többi... illetve nem. Ez a nap életem legboldogabb, legfelhőtlenebb napjaként indult. Ma készültem feleségül venni a nőt, akit szeretek. Aztán gazdámról és jótevőmről kiderült, hogy ő is az én menyasszonyomra pályázik, a barátomról, hogy nem a barátom, hogy nem is vagyok árva, pedig harmincvalahány évig ebben a hitben éltem és hogy a szüleim éppen azok az emberek, akiket eddig a legjobban utáltam. Hogy szegény grófnő nem is olyan elveszett, sótlan teremtés, mint eddig gondoltam, és hogy egy fiatal tiszttel semmilyen körülmények között se hagyhatunk egyedül egy nőt, legyen az bár hét vagy akár hetven éves. És egyáltalán: semmi és senki nem olyan, mint amilyennek első pillanatban látszik... szóval bolond egy nap volt.” „...Ez a nap is úgy indult, mint a többi... illetve nem. Ez a nap életem legboldogabb, legfelhőtlenebb napjaként indult. Ma készültem feleségül venni a nőt, akit szeretek. Aztán gazdámról és jótevőmről kiderült, hogy ő is az én menyasszonyomra pályázik, a barátomról, hogy nem a barátom, hogy nem is vagyok árva, pedig harmincvalahány évig ebben a hitben éltem és hogy a szüleim éppen azok az emberek, akiket eddig a legjobban utáltam. Hogy szegény grófnő nem is olyan elveszett, sótlan teremtés, mint eddig gondoltam, és hogy egy fiatal tiszttel semmilyen körülmények között se hagyhatunk egyedül egy nőt, legyen az bár hét vagy akár hetven éves. És egyáltalán: semmi és senki nem olyan, mint amilyennek első pillanatban látszik... szóval bolond egy nap volt.”
Szöveg: vorosmartyszinhaz.hu