-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Fizetős egészségügy - mától kell vizitdíjat és kórházi napidíjat fizetni
A mai naptól a háziorvosoknál és a járóbeteg-szakrendeléseken vizitdíjat kell fizetni, a kórházakban pedig ellátási naponként napidíjat számolnak fel. A vizitdíj és a kórházi napidíj alapesetben 300 forint, azonban emelt összegű, 600 forintos térítési díjat kell fizetni azoknak, akik nem a saját háziorvosukat keresik fel, vagy ha az ellátást a rendelőn kívül, például otthon veszi igénybe a beteg. Szintén emelt összegű, ezer forintos díjat kell fizetni annak, aki ügyeleti ellátást kér, azonban ellátása nem esik a "sürgős szükség" kategóriájába.
2007.02.15. 08:35 |
A mai naptól a háziorvosoknál és a járóbeteg-szakrendeléseken vizitdíjat kell fizetni, a kórházakban pedig ellátási naponként napidíjat számolnak fel.
A vizitdíj és a kórházi napidíj alapesetben 300 forint, azonban emelt összegű, 600 forintos térítési díjat kell fizetni azoknak, akik nem a saját háziorvosukat keresik fel, vagy ha az ellátást a rendelőn kívül, például otthon veszi igénybe a beteg.
Szintén emelt összegű, ezer forintos díjat kell fizetni annak, aki ügyeleti ellátást kér, azonban ellátása nem esik a "sürgős szükség" kategóriájába.
Nem kell vizitdíjat fizetni a 18 év alattiaknak, a terhesgondozásra járóknak, a hajléktalanoknak, továbbá szintén térítésmentes az ellátás a közvetlen életmentő beavatkozásokért, a kötelező járványügyi intézkedéseknél, a katasztrófa-egészségügyi ellátás esetében, illetve azok is mentesülnek a díjfizetés alól, akik tartós orvosi kezelésben részesülnek és az alapbetegségükkel összefüggő problémákkal jelentkeznek orvosuknál.
Kórházi napidíjat az intézményben eltöltött napok után kell fizetni, a vizitdíjat viszont még az ellátás igénybevétele előtt ki kell fizetni. A folyamatos kórházi tartózkodás esetén húsz nap után ingyenes a bennfekvés.A vizitdíj befizetését minden esetben nyugtával kell igazolnia a szolgáltatónak. A számlán vagy nyugtán fel kell tüntetni a beteg nevét, TAJ-számát, az ellátás időpontját és a befizetés jogcímét, valamint az ellátó orvos nevét és címét.
Az évi húsz alkalommal megfizetett vizitdíj után a huszonegyedik vizitdíj és az ezt követően befizetett többi díj a jegyzőtől visszaigényelhető, ha az ellátást vagy ellátásokat a beteg nyugtával igazolja.
A díjfizetésről és annak mértékéről minden esetben tájékoztatni kell a beteget még a kezelés megkezdése előtt.