-
Tánc-tér és Háztűznéző
Augusztus 10-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében kerül megrendezésre két igazán különleges előadás a Vörösmarty Színházban. Láthatjuk a Székesfehérvári Balett Színház produkcióját és Gogol: Háztűznéző című darabját is.
2024.07.30. -
Színház, tánc és balett
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.30. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Fogadalmi mise Szent István országfelajánlásának évfordulóján
Szombaton este Fogadalmi Szentmisét celebrált a Bazilikában Spányi Antal megyéspüspök, aki megújította az országfelajánlást Szűz Máriának, ahogy azt Szent István király tette a halála előtti napon 1038-ban. 972 évvel ezelőtt nem messze a Székesegyháztól, István király letérdelt az általa építtetett Királyi Bazilika Mária oltára elé és országát, népét Máriának ajánlotta.
2010.08.14. 16:46 |
Szombaton este Fogadalmi Szentmisét celebrált a Bazilikában Spányi Antal megyéspüspök, aki megújította az országfelajánlást Szűz Máriának, ahogy azt Szent István király tette a halála előtti napon 1038-ban.
972 évvel ezelőtt nem messze a Székesegyháztól, István király letérdelt az általa építtetett Királyi Bazilika Mária oltára elé és országát, népét Máriának ajánlotta. Szent István felajánlásának üzenete hozzájárul ahhoz, hogy a magyarság évszázadon át megőrizte hitét. Spányi Antal megyéspüspök a szokásokhoz hűen beszédének végén országunkat, Székesfehérvár városát, egyházi és világi vezetőinket, az egész magyar népet Mária oltalmába ajánlotta, úgy ahogy azt 1038-ban Szent István is tette halála előtti napon.