-
A hontalan állatokért
A hontalan állatok érdekében fogott össze a Herosz Fehérvári Állatotthona és a Damniczki Cukrászda. Augusztus 16-ig, péntekig fogadják a kutyáknak és macskáknak szánt konzervadományokat a Fő utcai cukrászdában, ahol egy állatvédelmi totó is várja a játékos kedvűeket.
2024.08.07. -
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Szenzációs leletek
2023 augusztusában talajradaros vizsgálat előzte meg az akkor induló tervásatást a Nemzeti Emlékhelyen. A kutatás azóta is folyamatosan zajlik a területen.
2024.08.07. -
Jegyvásárlással segíthetünk
Közel két hét telt el az Almássy lakótelepen történt tűz óta, melyben megsérült Kitti, a Fehérvár Enthroners amerikai futball csapat cheerleader formációjának egyik tagja.
2024.08.07.
Folytatódik a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése
A megvalósítás újabb szakaszába lépett a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház uniós forrásból támogatott, 8.1 milliárd forint összköltségvetésű infrastrukturális projektje. Pénteken délelőtt ünnepélyes keretek között tették le az új, háromszintes, közel 6000 négyzetméteres épülettömb alapkövét. Itt kap majd helyet a központi műtőblokk és a központi intenzív egy része is.
2013.10.11. 13:29 |
A megvalósítás újabb szakaszába lépett a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház uniós forrásból támogatott, 8.1 milliárd forint összköltségvetésű infrastrukturális projektje. Pénteken délelőtt ünnepélyes keretek között tették le az új, háromszintes, közel 6000 négyzetméteres épülettömb alapkövét. Itt kap majd helyet a központi műtőblokk és a központi intenzív egy része is.
A beruházás várható befejezése 2014 novembere.
A beruházás várható befejezése 2014 novembere.
A projekt 2011 februárjában indult, azzal a céllal, hogy a Szent György Egyetemi Oktató Kórház, mint a térség egyetlen, 24 órában komplex ellátást nyújtó intézménye a megfelelő infrastrukturális beruházásokkal és a hozzá kapcsolódó orvos-szakmai eszközök beszerzésével, informatikai fejlesztésekkel meg tudja valósítani küldetését, a lakosság magas színvonalú, korszerű gyógyítását. A pályázat célja, hogy a pavilonos rendszerű kórházban szétszórtan elhelyezkedő szakmai egységek racionalizált elhelyezését kapjanak egy új épülettömb építésével. A fejlesztési koncepció további lépéseiként az aktív ellátást nyújtó osztályok nagy részét centralizáltan, a diagnosztika és intenzív ellátás közelében kívánják elhelyezni.
A betegutak racionalizálása fokozza az intézmény hatékonyságát és elősegíti a betegcentrikus működést. Dr. Csernavölgyi István főigazgató elmondta, hogy az új háromszintes, közel 6000 négyzetméteres épülettömbben kerül elhelyezésre a központi műtőblokk, a központi intenzív egy része, a szeptikus részleg, a központi sterilizáló. A Diagnosztika épület rekonstrukciós területén a haemodinamikai, valamint az endoszkópos laboratóriumot, az intenzív osztály további részeit, és a központi gyógyszertárat helyezik el. A Seregélyesi út túloldaláról a Hotel épületbe a diagnosztikai tömb és az intenzív osztály közelébe a Neurológia költözik. Ez pedig biztosítani fogja az osztály betegei részére a CT közvetlen elérhetőségét is.
Dr. Csernavölgyi István elmondta, hogy a TIOP 2.2.4 projekt olyan fejlesztési koncepció része, amelynek megvalósulása tovább erősíti az intézmény központi szerepét a régióban és hosszú távon valamennyi Fejér megyei számára elérhetővé teszi a lakóhelyéhez közeli minőségi egészségügyi ellátást. A fejlesztés egyben biztos alapot szolgáltat arra is, hogy az intézmény 6-7 éven belül befejezze az elmúlt évtizedek fejlesztési és rekonstrukciós periódusát. A főigazgató köszönetet mondott a kórház dolgozóinak azért, hogy a jelenlegi, nehéz körülmények között is lelkiismeretesen végzik munkájukat.
Vargha Tamás államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője beszédében kiemelte, hogy nemcsak egy új épület, hanem új kórház is születik, hiszen a Szent György Kórház a legkiválóbb kórházak közé kerül a fejlesztést követően. „Egy ház nem az igazi, ha nincs lelke. A kórház erejét, lelkét az ápolók, nővérek, orvosok, itt dolgozó szakemberek munkája adja.” - tette hozzá Vargha Tamás, aki köszönetet mondott a dolgozók hitéért, kitartásáért és erejéért.
dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönetet mondott a fenntartónak, hogy ilyen jelentős összegű és az egészségügyre fordítható uniós forrást hozott Székesfehérvárra. Egy nemrégiben készült felmérés adatait ismertetve kiemelte, hogy a fehérvári emberek kiemelkedően fontosnak tartják a Szent György Kórház fejlesztését. Székesfehérvár polgármestere a megoldandó problémákról is szólt, amelyek a fenntartható működést érintik. Felidézte, hogy az augusztus 19-i kihelyezett kormányülésen is szóba került a Szent György Kórház finanszírozása: a város és a megye országgyűlési képviselői méltányos, átlagos finanszírozást kértek a kórház számára.
Pénteken délelőtt ünnepélyes keretek között letették az új, háromszintes, közel 6000 négyzetméteres épülettömb alapkövét. Itt kap majd helyet a központi műtőblokk és a központi intenzív egy része is. A felszín alatt elhelyezett időkapszula egy pendrive-ot is tartalmaz, amelyen valamennyi kórházi dolgozó neve megtalálható. Az alapkövet Dr. Csernavölgyi István főigazgató és Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke helyezte el.