-
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Biczó Piroska lesz az idei díjazott
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
Folytatódik szerdán délután a Kodolányi Szabadegyetem
Féléves programjának utolsó előtti előadásához érkezik november 9-én, szerdán a Kodolányi Szabadegyetem – Harmadik Kor Egyeteme programsorozat. Ezúttal a Szovjetunió által 1956-ban, Magyarország ellen indított inváziójáról hallhatnak előadást az érdeklődők. Az előadások ingyenesek. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!
2016.11.07. 11:49 |
Féléves programjának utolsó előtti előadásához érkezik november 9-én, szerdán a Kodolányi Szabadegyetem – Harmadik Kor Egyeteme programsorozat. Ezúttal a Szovjetunió által 1956-ban, Magyarország ellen indított inváziójáról hallhatnak előadást az érdeklődők. Az előadások ingyenesek. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0November/Kodolanyi/szabad1.jpg)
A Kodolányi János Főiskola és a Városi Levéltár és Kutatóintézet a 2016/2017-os tanév első félévében az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója jegyében szervezi a Kodolányi Szabadegyetem – Harmadik Kor Egyetemet.
A programsorozat utolsó előtti állomásához érkezik november 9-én, szerdán 16.00 órakor a Városi Levéltár Zichy ligeti előadótermében. Ezúttal Horváth Miklós hadtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára tart előadást „A Szovjetunió háborúja Magyarország ellen – 1956” címmel. A szabadegyetem november 23-án zárul „A korai Kádár-korszak belső ellenségképe” című programmal. Az előadó Bikki István, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főosztályvezetője lesz.