Zöld Busz Program - forgalomba áll az első két elektromos Ikarus autóbusz Székesfehérváron

A Volánbusz székesfehérvári telephelyén szerdán mutatták be az első két elektromos autóbuszt és a teljes, 12 járműből álló flottához kialakított töltőket. A Zöld Busz Program keretében sikerül megvalósítani a fejlesztést, amelynek során szintén a városban gyártott elektromos Ikarus autóbuszok szolgálják majd a helyi közösségi közlekedést. A korszerű, környezetbarát technológia jelentős előrelépés, ami a szolgáltatás színvonalát is emeli.
2022.07.06. 14:42 |
Zöld Busz Program - forgalomba áll az első két elektromos Ikarus autóbusz Székesfehérváron

Az első két zöldbusz azonnal forgalomba is áll: csütörtöktől már találkozhatnak velük a helyi közlekedésben a fehérváriak, csütörtökön a 43-44-es járat útvonalán járnak majd.

A közösségi közlekedést új, környezetbarát alapokra helyező Zöld Busz Program első lépéseként indult el a Zöld Busz Mintaprojekt, melynek keretében már egy szóló és egy csuklós elektromos autóbuszt is kipróbálhattak néhány hétre a fehérváriak. Ennek folytatása a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld-mobilitás Fejlesztési Ügynökség Zrt. által koordinált Zöld Busz Program, melynek keretében a kormány 2020 és 2029 között összesen 35,9 milliárd forintot bocsát rendelkezésre a 25 ezer főnél nagyobb lélekszámú városok és közlekedési közszolgáltatók számára, elektromos meghajtású buszok és önjáró trolibuszok beszerzésének támogatására. A Program célja, hogy a környezetvédelmi szempontoknak leginkább megfelelő, elektromos hajtású járművek kerüljenek forgalomba a helyi közösségi közlekedésben.

Érzelem, hagyomány, magyar ipar, környezetvédelem

Érzelem és hagyomány összekapcsolódik, hiszen Székesfehérváron gyártott Ikarus buszok állnak forgalomba a város közösségi közlekedésében - mondta Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere. "Biztos vagyok abban, hogy nagyon sokaknál megjelenik az az érzelem, hogy mit is jelentett és jelent a város életében az Ikarus. Örülök és köszönöm azoknak, akik hittek abban, hogy a jelenben és a jövőben is tudunk még itt gyártani Ikarus buszokat és azokat a helyi közösségi közlekedésbe forgalombaállítani. Ez nagy dolog azért is, mert fontos környezetvédelmi szempontokat tudunk megvalósítani az elektromos buszok forgalomba állításával."

Székesfehérvár polgármestere köszönetet mondott a Kormánynak, hogy biztosította az elektromos buszok beszerzésére a pályázati lehetőséget és a Volánbusznak, hogy ezt közösen végig tudta vinni Fehérvárral. A 80-20 százalékos támogatás egy fenntartható modell. Székesfehérvár Önkormányzata elkötelezett a fenntarthatóság és a környezetkímélő technológiák minél szélesebb körű elterjesztése mellett. Emiatt is fontos a forgalomba álló 12 elektromos autóbusz, amelyet – és ez ugyanolyan örömteli szempont – a nagy hagyományokkal rendelkező székesfehérvári Ikarus gyárban szerelnek össze.

Szeptember végéig mind a 12 új elektromos busz forgalomba áll és csütörtöktől az első kettő élesben közlekedik már a közösségi közlekedésben.

A MÁV–Volán-csoport a fenntarthatósági célkitűzéseivel összhangban az autóbusz-állomány fiatalítása mellett fokozatosan annak zöldítésére is törekszik új, alternatív meghajtású, lokálisan alacsony vagy zéró károsanyag-kibocsátású járművek beszerzésével. A Volánbusz és konzorciumi partnere, a Mobiliti Volánbusz Kft. összesen 100 elektromos autóbusz és a hozzájuk kapcsolódó töltőberendezések beszerzésére nyújtott be sikeres pályázatokat 2021-ben a Zöld Busz Programban. Az első negyven jármű már forgalomba állt a fővárosi agglomerációban, míg a hat megyeszékhelyre érkező további hatvan jármű és kapcsolódó töltő-infrastruktúra beszerzésére márciusban zárult le a közbeszerzési eljárás. Ennek köszönhetően Székesfehérváron 12 zöldbusszal gyarapodik a helyi flotta.

Székesfehérvár országgyűlési képviselője Vargha Tamás arról is beszélt a buszok átadásán, hogy székesfehérváriként a Székesfehérváron készült Ikarus busz előtt állni érzelmek és meghatottság nélkül lehetetlen..

Az országgyűlési képviselő emlékeztettet arra, hogy a néhány évvel ezelőtt a Magyar Honvédség számára itt elkészült járművek kapcsán a fehérváriak milyen büszkék voltak arra, hogy újra beindult a buszgyártás a városban. „Most pedig itt áll a tervezett jövő: az elektromos, környezetkímélő flotta első két tagja, amelyet, bízom benne, hogy nagyon sokan használnak majd a közösségi közlekedésben.”

Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója arról szólt, hogy ez a fehérvári termék, amely a fehérvári vonalon zöld szemlélettel, széndioxid-mentesen közlekedik csütörtöktől a mindennapi használatban fogja megmutatni valódi értékét. „Az igazi széndioxid-mentes jövőt akkor teremthetjük meg, ha minél többen ülnek fel ezekre az autóbuszokra, és használják a közösségi közlekedés lehetőségeit.” – tette hozzá.

Dr. Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán-csoport elnök-vezérigazgatója elmondta: „Székesfehérvár haladó gondolkodású vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legmodernebb közösségi közlekedés álljon a városlakók rendelkezésére. A település vasúttal gyorsan, felújított pályán, megújuló flottával – Flirt és Kiss motorvonatokkal – érhető el. A Volánbusz az elmúlt évben többször mutatott be új autóbuszokat, amelyek az eddig 1800 új autóbuszt eredményező flottamegújítási program keretében, a kormány által biztosított forrásoknak köszönhetően álltak forgalomba a megyében és a megyeszékhely agglomerációjában és a városokban is. Városi közlekedésben elsőként itt állítunk forgalomba elektromos meghajtású járműveket, amelyeket reményeink szerint a jövőben újabbak követnek. Valamennyien sokat tehetünk környezetünk védelméért akár már ma is, egy nagyon egyszerű lépéssel: tegyük le a slusszkulcsot és utazzunk az új autóbuszokkal és vonatokkal. Itt, Székesfehérváron különösen kedvezőek a feltételek ehhez: a városvezetés hozzájárulásának is köszönhetően egyedülállóan alacsony átlagéletkorú, 7 évnél fiatalabb, korszerű helyi buszflottával várjuk utasainkat.” 

Kruchina Vince, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója beszédében kiemelte: „Megtisztelő számomra, hogy itt, Székesfehérváron, a királyok városában mutathatjuk be ezt a két elektromos buszt, amelyek holnap állnak forgalomba. Összesen 12 darab ilyen érkezik, melyek összértéke 1,76 milliárd forint, melynek 75 százalékét a Zöld Busz Programból finanszírozzuk. Szeptemberig e kettő mellett további 10 busz fog szolgálatba állni. Székesfehér életében a közösségi közlekedés fontos szerepet játszik, amit jól mutat, hogy társaságunk még a pandémia idejében, 2021-ben is 11,8 millió utast szállított 35 autóbusszal, ami azt jelenti, hogy munkanapokon 1400, szombaton 750, vasárnap 660 helyijárattal szolgáltuk utasainkat.” A Volánbusz új elnök-vezérigazgatója beszédében hozzátette, hogy a társaság járműfejlesztései a tulajdonos és a kormányzat költséghatékony működésre vonatkozó szándékának megvalósítását szolgálják.

A hazai beszállítói lánc kiépítésével és folyamatos bővítésével az Ikarus autóbuszok magyar hozzáadott értéke 50 % feletti értéket mutat.  „Ez a jármű Székesfehérváron készült: az Ikarus mérnökei itt tervezték, a magyar szakemberek itt állították össze.” – emelte ki Tankó Zoltán, az Ikarus Global Zrt. vezérigazgatója, aki megköszönte munkatársai odaadó munkáját, hiszen nélkülük ez nem jöhetett volna létre. Hozzátette, hogy ezek az autóbusztípusok nemzetközi szinten már megmérettettek és versenyképesnek találtattak. Németországban is már több városban üzemszerűen működnek. 

Az Ikarus több évtizedes busztervezői, gyártói tapasztalatára építve fejlesztette és gyártja az elektromos meghajtással működő városi autóbuszát. A könnyen manőverezhető járművek alkalmasak városi és elővárosi közlekedésre. A környezetbarát, gazdaságos, alacsony üzemeltetési költségű elektromos autóbuszok alacsonypadlós kialakítás az utasok kényelmét szolgálja. A buszgyártás során az Ikarus törekszik a minimálisan környezetterhelő technológia alkalmazására. A hazai beszállítói lánc kiépítésével és folyamatos bővítésével az Ikarus autóbuszok magyar hozzáadott értéke 50 % feletti értéket mutat.

Műszaki paraméterek - Ikarus 120e tisztán elektromos hajtású, városi alacsonypadlós autóbusz

  • 12 m hosszú
  • 86 fő szállítására alkalmas
  • 350 km hatótávolság

A székesfehérvári közösségi közlekedést szolgáló első két jármű elkészült, ezeket szerdán a szolgáltató Volánbusz telephelyén mutatták be. Szintén ott kapott helyet a teljes flottát kiszolgáló töltőinfrastruktúra is. A töltők már működnek, és a további 10 elektromos autóbusz is – több ütemben – szeptember végéig megérkezik. 

Városfejlesztés

  1. Rangos elismerések

    A Média Építészeti Díj gáláján az Europa Design Belsőépítészeti különdíját, a XXVI. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton Művelődés kategóriában pedig a Kovács Attila Emlékdíjat és a Magyar Építőművészek Szövetsége Különdíját nyerték el a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont tervezői és kivitelezői.

    2024.11.29.
  2. Sürgető az átalakítás

    A keddi baleset miatt Vargha Tamás országgyűlési képvislővel közös levélben fordult az Építési és Közlekedési Minisztériumot vezető Lázár János miniszterhez dr. Cser-Palkovics András polgármester. "Városunk országgyűlési képviselőjével sokadjára, közösen kérjük, hogy az állam soron kívül végezze el a csomópont bővítését és ezzel szüntesse meg a balesetveszélyes, minden erre közlekedőre kockázatot jelentő helyzetet." - számolt be Facebook oldalán Székesfehérvár polgármestere.

    2024.11.27.
  3. Felépült a kórhát új tömbje

    Szinte minden részletében elkészült a kórház új belgyógyászati épülettömbje. Három emeletes épületet alakítottak ki összesen mintegy 120 ággyal, ami helyet ad majd a pulmonológiai, az onkológiai és az infektológiai osztályoknak is. A vadonatúj épületről most Magyarország Kormánya osztott meg egy videót.

    2024.11.18.
  4. Megszépül a kis park

    A Zsuzsanna-forrásnál több mint ezer évelő növényt ültetett a napokban a Városgondnokság. Ezen a területen nagyméretű vadgesztenyefák találhatók, amik méretükből adódóan teljesen leárnyékolják a parkot. Éppen ezért árnyéktűrő, gyeppótló növényeket válogatott a tervező Homoki László a Városgondnokság kertészmérnöke.

    2024.11.15.