Forralt borral is várják a mozogni, szórakozni vágyókat a Kori-ligetbe

 Negyedik szezonját éli a székesfehérvári Kori-liget, ahova március 1-jéig, hétköznapokon és hétvégenként is szeretettel várják a kikapcsolódásra, sportolásra, önfeledt szórakozásra vágyó gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Az óvodai, iskolai csoportok továbbra is ingyen vehetik igénybe a Zichy-ligeti jégpályát előzetes bejelentkezés alapján. A többi vendégnek szükséges jegyet váltani, ám az árakat nem emelték az előző évekhez képest.
2015.01.06. 09:50 |

A Zichy ligeti zenepavilon köré épült, a legmodernebb jégképző eljárással készült műjégpálya és szabadidős terület idén is 700 négyzetméteren várja látogatóit, a korcsolyázható felület csaknem 600 négyzetméter. Jól működik az előző években bevált rendszer: az óvodai és iskolai csoportok hétköznapokon 8.00-14.00 óra között, előzetes bejelentkezés alapján ingyen korcsolyázhatnak, időpontot egyeztetni lehet személyesen, vagy a +36 30 839 6690-es telefonszámon. A délutáni órákban és hétvégén belépődíj ellenében vehetik igénybe a látogatók a liget szolgáltatásait időkorlát nélkül.
 
Jegyárak:
- 4 éves korig ingyenes
- 4-14 éves: hétköznap 600 Ft, hévégén 800 Ft
- 14 éves kortól: hétköznap 800 Ft, hétvégén 1000 Ft
- Családi jegy 4 főre (2 felnőtt+2 gyerek, vagy 1 felnőtt+3 gyerek): hétköznap 2.200 Ft, hétvégén 3.000 Ft
Lehetőség van korcsolya bérlésére óránként 200 forintért, illetve a használt, de még jó állapotban lévő korcsolyákat a Kori ligetben megvásárolják.- mondta Bekő Kata, a létesítmény vezetője és kapcsolattartója.
 
A Kori liget hétfőtől csütörtökig és vasárnap 8.00-21.00 óra között, pénteken és szombaton pedig 8.00-22.00 óra között tart nyitva.