-
Waiting Room az MC-ben
Harmadik alkalommal koncertezik a Museum Café udvarán a Waiting Room. A két éve alakult, öt, tősgyökeres fehérvári fiatal alkotta együttes vendégeként az esten fellép az egy5egy zenekar augusztus 4-én, vasárnap 18 órától.
2024.08.02. -
Stílusgyakorlatok
Stílusgyakorlatok címmel, Ráckevei Anna és Milus Mariann egy rendhagyó, játékos feladatokkal dúsított esten avatta be a táborlakókat az egymásra utaltság fontosságára. A székelyföldi Verstábor egyik fontos pillanata volt a házi gála is.
2024.08.02. -
Vitrin kiállítás a Fő utcán
Dániel Mária Magdolna fotográfus műveiből nyílt tárlat csütörtök délután. A Fő utca 3 szám alatt található vitrin kiállítást 2 hónapon keresztül láthatják az érdeklődők.
2024.08.02. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31.
Friss mézek és méztombola lesz szombaton a Jancsákertben
2013.10.18. 10:07 |
Szombaton a Jancsárkert helyi termelői piacon és kézművesvásáron az érdeklődők már az idén készült vegyes virágból, napraforgóból és repcéből készített mézet is megkóstolhatják, sőt ha vásárolnak is, akkor egy bónt is kapnak, amivel egy mézfinomságokból összeállított ajándékkosarat nyerhetnek. A piacon többek között hagyományos és biozöldséget, gyümölcsöt, különféle sajtokat, befőtteket, csokoládét, sőt még kézműves illatszereket is be lehet szerezni.
Bővebb információt itt talál!
Bővebb információt itt talál!