Galambos Kinga legnagyobb győzelmei: gyógyulás és aranyérem

A székesfehérvári Delfin SE úszója, Galambos Kinga is részt vett a rákból gyógyult gyerekek olimpiai játékán, az Onko-Olimpián. A fiatal versenyző elmondása szerint gyógyulásában is sokat köszönhetett sportolói múltjának, a versenyen pedig két számban is gyarapította a magyar küldöttség éremkollekcióját: megnyerte az 50 méteres gyors és mellúszást is!
2012.08.30. 15:01 |

Igazán szerencsés kabalának bizonyult, hogy a reptéren Cseh László és Gyurta Dániel is búcsúztatta a Varsóba induló magyar csapatot, benne a képen látható Galambos Kingát, az Onko-Olimpiai Játékok előtt. Negyedik alkaommal rendezték meg a súlyos betegségből felépülő gyerekek számára a versenyt, amelyen 2008 óta vesz részt Magyarország. Sikerrel, hiszen 11 arany, 4 ezüst és 3 bronzérem volt az idei mérleg, ezzel a magyar csapat volt az Onko-Olimpia legsikeresebb küldöttsége. 
Galambos Kinga elmondása szerint sokat köszönhet 10 éves úszó múltjának. Megtanult küzdeni, ez pedig átsegítette súlyos betegségén is. Dániel András, a Delfin SE vezetője elmondta versenyzőjéről: "Folyamatosan látogatta a társait az edzéseken, amikor csak orvosai engedték. Ez év elejétől már rendszeresen látogatta az edzéseket, melyet speciálisan az ő lehetőségeihez állitottunk össze. Kinga edzéseit az elmúlt fél évben Richtarich Regina vezette."