Gátlástalanak csalók lopták meg az idős asszonyt

 Vízművek munkatársainak kiadva magukat kértek bebocsátást ismeretlenek egy idős asszony Dózsa György úti lakásába. Míg az egyik látszólag a csapokat vizsgálta, a másik a nyugdíjszelvényt kérte. A lakástulajdonos a két férfi távozását követően észlelte, hogy a konyhaszekrényből közel százezer forintja tűnt el. A két férfi egyike fehér pólót viselt, rajta „Vízművek” felirattal, társa kockás ingben és sötét mellényben volt, a férfi sántított, harmadik társuk kint várakozott, nem ment be a lakásba.
2010.06.30. 13:27 |

A rendőrség nyomatékkal kéri, hogy ne engedjenek be különböző – mégoly hihető – okkal bekéredzkedő idegeneket a lakásaikba és erre hívják fel idős, egyedül élő hozzátartozóik figyelmét is! A közművek dolgozói személyesen nem visznek készpénzt és rendszerint előre küldenek értesítést, ha óraleolvasást terveznek. Közüzemi dolgozók minden esetben arcképes igazolvánnyal igazolják magukat. Egyedül élő idős emberek kérjék meg a becsöngető közüzemi, vagy egyéb más intézményi dolgozókat, hogy meghatározott időben menjenek vissza és erre az időpontra kérjék meg rokonaikat, szomszédaikat, hogy valaki tartózkodjék mellettük a lakásban.
 
Enyingen egy közel kilencven esztendős idős asszonyt lopott meg két férfi. Villanyóra leolvasónak adták ki magukat. Azt mondták visszajár tízezer forint, de csak húszezresük van. Kifigyelték, hogy a néni honnan veszi elő a visszajárót és miután hátracsalta egyikük a villanyórához, a másik kifeszítette a pénzt és ékszert rejtő szobai szekrény ajtaját. Az idős asszony kára több millió forint is lehet. Az elkövetők felkutatása a széleskörű adatgyűjtés ellenére eddig nem járt eredménnyel.