-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Gyengébben teljesített a gazdaság a második negyedévben
Lassult a gazdasági növekedés üteme: a második negyedévben 3,6 százalékkal nőtt a GDP 2005 hasonló időszakához viszonyítva. Az első negyedéves adat 4,6 százalék volt. A KSH és az Ecostat közös gyorsbecslése alapján a szezonálisan kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez képest 0,9 százalékkal emelkedett a GDP. Az első félévben a gazdasági növekedés 4,1 százalék volt, mind kiigazítás nélkül, mind pedig a naptári hatás kiszűrésével.
2006.08.16. 07:46 |
Lassult a gazdasági növekedés üteme: a második negyedévben 3,6 százalékkal nőtt a GDP 2005 hasonló időszakához viszonyítva. Az első negyedéves adat 4,6 százalék volt.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 3,6 százalékkal, a naptári hatást figyelembe véve 3,9 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A KSH és az Ecostat közös gyorsbecslése alapján a szezonálisan kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez képest 0,9 százalékkal emelkedett a GDP. Az első félévben a gazdasági növekedés 4,1 százalék volt, mind kiigazítás nélkül, mind pedig a naptári hatás kiszűrésével.
Ligeti Csák, a KSH főosztályvezetője elmondta: a tavalyi évhez képest a mezőgazdaság gyengébb teljesítményt mutat, ezenkívül pedig lassult az ipar és az építőipar termelésének bővülése is.
0,2 százalékpont eltérés lehet
A KSH megjegyzi, hogy a gyorsbecslés korlátozott információs bázisra épül, így a statisztikai becslés megbízhatóságának hibahatára plusz-mínusz 0,2 százalékpont. Az első negyedévben a gazdasági növekedés kiigazítás nélkül 4,6 százalék volt, a naptári hatás kiszűrésével 4,4 százalék.
Tavaly a második negyedévben a GDP kiigazítás nélkül 4,5 százalékkal, a naptári hatás kiszűrésével pedig 4,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.