-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében 2024. szeptember 13. és október 13. között rendezik a Fehérvár Szalon 2024. című képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítást. A tárlatra minden Székesfehérváron élő, vagy a városban dolgozó, illetve Fehérvárhoz kötődő (a városban tanult, dolgozott, a város művészeti életében részt vevő) alkotó pályázhat.
2024.07.30. -
Egy jó kávé, jó zenével
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a Székesfehérvári Egyházmegye összefogásával megvalósuló koncertsorozat második estjén reneszánsz és barokk zenekari és kórusművek csendülnek fel Farkas Varga Anna és Erdős Attila énekművészek, a MusiColore énekegyüttes tagjai és az ARSO kamaraegyüttes előadásában.
2024.07.30. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Gyermeknapi programok a Bregyó Sportcentrumban
A vasárnapi Városi Gyermeknapon a Bregyó-közi Sportcentrumban délelőtt 10 órakor kezdődnek a programok: a bábelőadások és koncertek mellett kézműves foglalkozások, hagyományőrzők is várják a családokat. A Bregyó-közi Sportcentrumban az összes vasárnapi program ingyenes lesz, így a lovas kocsikázás, az ugráló várak, az arcfestés és a történeti játékok is.
ITT TALÁLJA A VÁROSI GYERMEKNAP PROGRAMJÁT!
2009.05.30. 08:23 |
A vasárnapi Városi Gyermeknapon a Bregyó-közi Sportcentrumban délelőtt 10 órakor kezdődnek a programok: a bábelőadások és koncertek mellett kézműves foglalkozások, hagyományőrzők is várják a családokat.
ITT TALÁLJA A VÁROSI GYERMEKNAP PROGRAMJÁT!
ITT TALÁLJA A VÁROSI GYERMEKNAP PROGRAMJÁT!
A Bregyó-közi Sportcentrumban az összes vasárnapi program ingyenes lesz, így a lovas kocsikázás, az ugráló várak, az arcfestés és a történeti játékok is. A büféseknek ingyen adta a helyet a város, cserébe azt kérte, hogy mérsékelt árakkal és gyermekbarát, egészséges ételekkel várják vendégeiket.