Győzött a Volán az első emlékmérkőzésen az Érsekújvár ellen

Lejátszotta az első Ifj. Ocskay Gábor-emlékmérkőzést a Hydro Fehérvár AV19, az ellenfél a szlovák extraligás Érsekújvár volt. Nagy csatában győzte le a magyar ICEHL-csapat Majoross Gergely együttesét, hosszabbításban sikerült kicsikarni a sikert.
2021.09.10. 06:52 |
Győzött a Volán az első emlékmérkőzésen az Érsekújvár ellen

A hazaiak összeállításából kisebb sérülés miatt hiányzott Stipsicz Bence és Andrew Sarauer, így a következő sorokkal kezdték a mérkőzést: Tirronen (Kornakker) – Atkinson, Nilsson, Erdély, Hári, Kuralt – Horváth, Campbell, Shaw, Bartalis, Petan – Fournier, Szabó D., Mihály, Jacobs, Magosi – Szabó B., Ambrus, Rétfalvi, Terbócs. A Majoross Gergely vezette vendégek keretének egyik érdekessége volt, hogy a kapuban az a Christian Engstrand állt, aki a 2014/15-ös idényben a magyar EBEL-csapat első számú hálóőreként nyújtott összességében 92 százalék fölötti teljesítményt.

Abban, hogy a nyitó játékrész gól nélkül zárult, fontos szerepet vállalt a 32 éves svéd, hiszen a magyar gárda dominált, több lehetőséget dolgozott ki, többet lőtt, ám eredményesnek nem bizonyult. A közbülső felvonásban viszont az Újvár szerzett vezetést, méghozzá a mindössze 16 éves Martin Misiak jóvoltákból, aki egy kapu előtti kavarodás során talált be, 0-1. A harmadik menetben megint nyomott a Fehérvár, a 49. percben Bartalis lépett ki a koronggal, és magabiztosan fejezte be az akciót, 1-1. A rendes játékidőben több találat nem született, jöhetett a hosszabbítás. Amelyet a 63. percben döntött el Gleason Fournier, az ICEHL-csapat 2-1-re győzött, pénteken pedig a Gyergyói HK-val találkozik.

(jegkorongblog.hu)