Győzelemmel kezdődött a bajnokság - Matók Ádám nyert Egerben

 Sikerrel debütált a 2013-as Rali Országos Bajnokságban Matók Ádám a Tobak Team Hungary fiatal pilótája. A fehérvári versenyző az Eger Ralin az 5-ös kategóriát és az elsőkerekesek versenyét is megnyerte. „Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült győzni, nagyon nehéz verseny volt és azért egy kemény hétvége volt, kisebb-nagyobb gondjaink voltak nekünk is a géppel - értékelt Matók Ádám.
2013.04.08. 10:21 |
Sikerrel debütált a 2013-as Rali Országos Bajnokságban Matók Ádám a Tobak Team Hungary fiatal pilótája. A fehérvári versenyző az Eger Ralin az 5-ös kategóriát és az elsőkerekesek versenyét is megnyerte.
KÉPGALÉRIA

Matók Ádám már a rajtceremónián is magabiztos volt. (Fotó: Udvardi László)
 Bár talán sokan azt gondolták, hogy a tavalyi 8-as kategóriában szerzett bajnoki cím a véletlen és a technikai fölénynek volt köszönhető. Erre csattanós választ adott rögtön a szezonnyitó Eger Ralin Matók Ádám, hiszen bár az idei legnagyobb kategória ellenfelek kiestek az első napon, amíg versenyben volt Ollé Sasa (Suzuki Swift S1600) és Varga „Doki” (Suzuki Swift S1600), addig a Matók-Szabó páros pariban volt velük. Hol ide, hol oda döntött néhány másodperc, és azért a Tobak Team Hungary párosának sem volt fenékig tejfel az élet, az egyik gyorsaságin például egy kiugró néző a kezével(!) verte le a 180-nal érkező Honda jobb oldali visszapillantó tükrét. A szombati 4 szakasz után magabiztosan vezették a kategóriát, nyitott kérdés már csak az maradt, ki nyeri az elsőkerekesek versenyét. Annak ellenére Székesfehérvárra került ez a kupa is, hogy vasárnap az Ádámék az árkot is megjárták, a Bátor és Terpes közötti szakaszon hagytak bent vagy fél percet, végül nyolc másodperccel nyertek Baracskaiék előtt. „Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült győzni, de nagyon nehéz verseny volt. – kezdte az értékelést Matók Ádám. – De azért ez egy nagyon nehéz hétvége volt, kisebb-nagyobb gondjaink voltak nekünk is. Jobban örültem volna, ha Ollé és Varga is versenyben marad, és úgy nyerek, de természetesen így is édes a siker!”
 
 Abszolútban Kazár Miklós győzött egy olyan Citroen Xsara WRC-vel, amellyel annak idején még a kilencszeres rali világbajnok Sebastian Loeb is versenyzett. Kazárék végig magabiztosan versenyeztek, folyamatosan építették ki előnyüket, végül 44 másodperccel nyertek a remekül hajrázó Skodát hajtó Herczig Norberték előtt, a dobogó harmadik fokára Jaroslav Melicharek állhatott fel. „Kiváló volt az autó, nagyszerű élmény volt versenyezni ennyi néző előtt.” – értékelt Kazár Miklós.