-
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Biczó Piroska lesz az idei díjazott
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
"Ha fázol vegyél el egy kabátot" - Fehérváron is elindult a Szabadfogas Mozgalom
Az elmúlt napokban számos hazai városban, az ország közel 90 pontján állították fel a szabadfogast, és immár Székesfehérváron is több akasztóra lehet kitenni a meleget adó kabátokat. Az egyiket a Vörösmarty Színház melletti Országzászló téren, a másikat a Horváth István lakótelepen, a focipályával szemben találják az adakozók és a rászorulók a városban. Estére pedig az Alba Pláza előtti térre is kikerült egy fogas.
2017.01.10. 07:19 |
A napok óta tartó nagy hideg hatására, már Székesfehérváron is elindult az úgynevezett „Szabadfogas mozgalom”. A budapesti Vígszínházból útjára indított kezdeményezés lényege, hogy meleg kabátokat, ruhákat helyeznek el az utcán, hogy akinek szüksége van rá, azonnal hozzájusson a nagy hidegben.
![](/_user/0/Image/0000000Gergo2017/januar/fogas01.jpg)