Életének 83. évében elhunyt Dr. Perjés Kornél ortopédsebész, aki 22 éven keresztül dolgozott Székesfehérváron, a Fejér Megyei Szent György Kórház Ortopédiai és Fiziotherápiás osztályának osztályvezető főorvosaként. Pótolhatatlan munkát végzett a megyében és a városban élő mozgáskorlátozott emberekért a Fejér Megyei Mozgássérült Egyesület vezetőségi tagjaként, majd a Viktória Rehabilitációs Központ kuratóriumi elnökeként.
Dr. Perjés Kornél temetése 2020. október 19-én hétfőn 14.30-kor lesz a Törökbálinti Római Katolikus temetőben. Lelki üdvéért a gyászmisét a Törökbálinti Római Katolikus templomban október 19-én 12.30-kor celebrálják.
Perjés Kornél 1938. július 17-én született, orvosi diplomáját Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán szerezte 1962-ben. 1962-től 1977-ig Szombathelyen, az Ortopédiai osztályon dolgozott, majd 1977-ben felkérték, hogy jöjjön Székesfehérvárra és szervezzek meg a Szent György Kórházban az ortopédiai és fizioterápiás osztályt, amelynek 1999-ig osztályvezető főorvosa volt. 1979 óta volt a Fejér Megyei Mozgássérült Egyesület vezetőségi tagja, majd 1998-tól a Viktória Rehabilitációs Kuratórium elnöke. 1996-tól éveken át a SOTE Testnevelési és Sporttudományi Karán gyógytestnevelőknek tartott oktatást ortopédiából, sebészetből, traumatológiából és fiziotherápiából. 1999-től - nyugdíjazását követően - szakrendelése volt a Gyógyászati Segédeszköz Gyárban és továbbra is tanított a SOTE Testnevelési és Sporttudományi Karán. Munkáját miniszteri dicsérettel, Pro Sanitate, Pro Caritate díjakkal, Viktória díjjal, Ember az Emberért Díj bronz fokozatával, Barta Ottó Emlékplakettel, valamint Szent György Emlékéremmel ismerték el.
Pótolhatatlan munkát végzett a megyében és a városban élő mozgássérült emberekért, erre az időszakra Dr. Perjés Kornél így emlékezett vissza:
"Az 1977-es év jelentős fordulatot hozott az életemben, mivel akkor kértek fel arra, hogy jöjjek Székesfehérvárra és hozzak létre, szervezzek meg itt a megyei kórháznál egy ortopédiai és fizioterápiás osztályt. Majd pár évvel később Horváth Klára megkeresésére kerültem kapcsolatba a Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesületével, és lettem ott később vezetőségi tag. Mivel alapvetően emberszerető lelki alkattal rendelkezem, ezért ez a felkérés nagy megtiszteltetést jelentett számomra. Hiszen azért is lettem ortopédorvos és választottam épp ezt a munkát, mert így a mozgásukban akadályozott emberek segítésében, gyógyításában vehettem részt. Ugyanis fiatal orvosként a gyermekparalízises fiatalok otthonában tevékenykedhettem, mint ortopéd konsiliárius, és őszintén megrázott ezeknek a fiataloknak a súlyos fizikai károsodottsága. Más természetű tevékenységet jelentett azonban az orvosi munka és mást az egyesületi tevékenység, annak ellenére, hogy a kiindulási pont mindkét esetben azonos: segíteni másoknak. Mint fiatal orvos egyes dolgokat olykor felszínesebben figyeltem meg, és csak az évek során mélyítettem el az ismereteimet és fogalmaztam meg magamnak az élet igazán fontos dolgait. Ebben a változásban szerepet játszott dr. Szakos Gyula megyéspüspök úr is, akinek sokat köszönhetek a mélyebb kapcsolati összefüggések meglátásában, és aki annak idején megbízott azzal, hogy az egyház részéről, mint világi személy végezzek önkéntes, emberbaráti munkát a Viktória alapítványnál és használjam fel ennek során a tanítását. Úgyszintén sok köszönettel tartozom Horváth Klárinak, aki a megvalósítandó célt kitűzte, és aki a nehézségek, buktatók, sokszori gáncsoskodások ellenére is töretlen akarattal munkálkodott a kitűzött célok megvalósításáért. Mik voltak azok a célok, amikért együtt küzdöttünk? Elsősorban a mozgássérült emberek segítése, az egyesületi élet szervezése, vezetése. Másrészt egy komplex segítő program megvalósítása, vagyis az érintettek életminőségének javítása, a biológiai gyógyuláson túl a lelki és szociális rehabilitáció; ill a mozgássérült emberek teljes társadalmi integrációjának biztosítása. Olyan nemes cél volt ez előttünk és előttem is, ami miatt érdemes volt sok szabadidőmet s energiámat is feláldozni. Az én gondolkodásmódomat is megváltoztatták ezek az évek, az egyesületnél és az alapítványnál végzett tevékenységem, amely a mozgásukban akadályozott emberek egészségügyi, szociális helyzetének és közösségi életének javulását eredményezte. És amikor jobban megismerhettem az ő hétköznapi életüket, a gondjaikat, akkor már nem csak az orvos szemével láttam őket, és nem csak betegként gondoltam rájuk, hanem azon is elgondolkodtam, hogy milyen esélyeik, lehetőségeik vannak a normális emberi életre, és a magam eszközeivel mit tehetek én értük. Sok örömet jelentett az ez irányban végzett tevékenység, az egymás megismerése a gondok, a bajok ellenére is. Senki se higgye azonban, hogy ez az objektum (a Viktória központ) a benne levő szellemi és anyagi értékekkel csak úgy magától az ölünkbe esett. Az átalakítás és a fejlesztés nehézségeit igazán csak az tudja értékelni, aki tudja, hogy az alapítvány szinte a semmiből indult és onnan jutott el idáig. S óriási eredmény ez, melyhez a résztvevők és az irányítók mindenkori közös akarata és egységes cselekedete járult hozzá. Az összefogás és a közösen végzett munka eredményeként lehetett sikeres és eleven életet vinni az intézményünkbe, amelynek lelke, ötletadója és mozgatója Horváth Klári. Az elkészült épületeket berendezéssel együtt az alapítvány 1998-ban átadta működtetésre a Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesületének, és a központ az egyesület intézményeként jelenleg is nagyon sokféle egészségügyi és szociális szolgáltatást nyújt a rászorulóknak európai színvonalon. Befejezésül engedjenek meg néhány idézetet és gondolatot: „Ha nem tűzöl magad elé semmilyen nemes célt, el sem kezdtél élni.” (William Merill). Hasznos életcélt találni, és azt kitartóan megvalósítani, ez az egyik titka minden olyan életnek, amelyet érdemes megélni. Úgy gondolom, hogy munkatársaimmal együtt megtaláltuk a nemes célt. De az ember élete nem csak a cél eléréséről, hanem a célhoz vezető útról is szól.."
