Hajléktalan emberre támadtak tizenéves fiatalok a Skála mellett

 Négy fiatal megtámadott egy hajléktalant kedden este Fehérváron. A férfit megrugdosták, majd elvették az aznap összekoldult pénzét. A székesfehérvári rendőrök még az este elfogtak közülük hármat, míg negyedik társukat szerdán reggel állították el. A mentőkhöz egy férfi telefonált be kedden késő este, aki szemtanúja volt a bűncselekménynek, és a hajléktalanhoz segítséget hívott. A rendőröket a mentők értesítették a történtekről.
2009.12.30. 13:52 |

 Az adatgyűjtések és vallomások alapján körvonalazódott, négy fiatal – három fiatalkorú és egy gyermekkorú fiú – csupán heccből úgy döntött, megtámad egy hajléktalant. Az 57 éves férfi a székesfehérvári Skála Áruház felől – ahol aznap koldult - tartott vissza a Sörház téri hajléktalanszállóra este kilenc óra körül, amikor az Õsz utcában rátámadt négy fiatal. Rugdalni kezdték, minek folytán a földre került, majd elvették a nála lévő, aznap összekoldult pénzét, és a nála lévő egy doboz cigarettát. Majd a bűncselekményt követően gyalogosan távoztak. A sértett a támadás során zúzódásos, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
 
 A bejelentést követően a fehérvári járőrök a helyszín közelében elfogtak két 15 éves és egy 13 éves fiút, majd bevitték őket a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra. Ott a két idősebbet gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, majd ezt követően őrizetbe vették őket. A gyermekkorú személyt elszámoltatását követően a rendőrök hazaszállították. Életkora miatt ő nem büntethető.
 
 A fiúk vallomása alapján ma reggel a fehérvári gyermekotthonból került előállításra a negyedik tettes. A nyomozók a 16 éves fiút szintén gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben, majd őt is őrizetbe vették. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett rablás bűntettel gyanúsítja mind a három fiatalkorút és kezdeményezi előzetes letartóztatásukat. Az előzetes tárgyalás az év utolsó napján lesz a Székesfehérvári Városi Bíróságon.