Hajrágyőzelem a Gáz utcában, ismét első az Alba Fehérvár

Félidőben még hátrányban volt a Kaposvárral szemben az Alba Fehérvár a kosárlabda-bajnokság rangadóján, az utolsó negyedben azonban a legfontosabb pillanatokban Moore és társai találtak be. A 80-77-es győzelemmel ismét átvette a vezetést a táblázaton Braniszlav Dzunics csapata, amely még veretlen hazai pályán. 
Alba Fehérvár - Kaposvári KK 80-77
2012.11.11. 18:36 |
Félidőben még hátrányban volt a Kaposvárral szemben az Alba Fehérvár a kosárlabda-bajnokság rangadóján, az utolsó negyedben azonban a legfontosabb pillanatokban Moore és társai találtak be. A 80-77-es győzelemmel ismét átvette a vezetést a táblázaton Braniszlav Dzunics csapata, amely még veretlen hazai pályán.  
 
Nem játszott jól az első félidőben az Alba, ahogy Szabó Zsolt fogalmazott utólag, nem vitték végig a begyakorolt dolgokat a hazaiak. A kaposvárban Dunn és Swanston elkapta a fonalat, a fehérvári kulcsemberek közül inkább csak Moore tudott szerezni - no meg éppen Szabó. Az első és a második negyed is vendégfölénnyel indult, sőt, a félidő végén is a somogyi kék-fehérek találtak be kétszer, így hiába egyenlített időközben az Alba, hátrányból indult a fordulás után.
 Viszont a harmadik negyed, akárcsak a Körmend ellen, megint egyértelműen Holliséké volt. Igaz, a Kaposvárt leszakítani nem sikerült, de előnyt épített a hazai csapat, amelyben Wood is ekkor kezdte meg a termelést. Alley-oop zsákolása, amelyhez Moore szolgáltatta az asszisztot a meccs addigi hangulati csúcspontja volt. De a Kaposvár talpra állt, olyannyira, hogy a záró játékrész első hét percét tízzel nyerve közel került a végső győzelemhez is. Ekkor megint a triplák segítettek, Moore és Szabó is betalált, s végül behúzta a győzelmet a nagyot küzdő Alba - a Kaposvárban a légiósokon kívül nem volt, aki pluszt tett volna a játékhoz.
 
Alba Fehérvár - Kaposvári KK 80-77 (21-21, 14-18, 25-16, 20-22)
Alba Fehérvár: Moore 16/15, Wood 15, Hollis 5/3, Szabó 19/6, Keller Á. 4 Csere: Lekli 10, Supola 5/3, Bódi 4, Medve 2