-
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Kossuth-díjas zeneszerző Fehérváron
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncertje előtt, szeptember 16-án este 6 órától szeretettel vár minden érdeklődőt a Vörösmarty Színház Kávézójába, ahol Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzővel és Dobri Dániellel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rezidens zeneszerzőjével beszélget dr. Szabó Balázs zenetörténész.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Sándor Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Hangulatos koncertekkel várja vendégeit a Fehérvári KultúrKorzó
Hangulatos koncertek várták pénteken az érdeklődőket Székesfehérvár szívében. Továbbra is két színpadon dübörög a Fehérvári KultúrKorzó a történelmi fővárosban. Pénteken az M&M duó uralta a színpadot a Mátyás király-emlékműnél, ahol Marjai László és Mike Krisztián várta a zene szerelmeseit. A Hotel Magyar Király előtti téren a Kelda zenekar lépett színpadra.
A szombati belvárosi programokat ITT találja!
A szombati belvárosi programokat ITT találja!
2016.07.30. 10:23 |
Hangulatos koncertek várták pénteken az érdeklődőket Székesfehérvár szívében. Továbbra is két színpadon dübörög a Fehérvári KultúrKorzó a történelmi fővárosban. Pénteken az M&M duó uralta a színpadot a Mátyás király-emlékműnél, ahol Marjai László és Mike Krisztián várta a zene szerelmeseit. A Hotel Magyar Király előtti téren a Kelda zenekar lépett színpadra.
A szombati belvárosi programokat ITT találja!
A szombati belvárosi programokat ITT találja!
Az M&M duó színes palettát vonultatott fel a jazz sztenderdektől a populáris slágerek feldolgozásáig. Marjai László szaxofonja és Mike Krisztián harsonája elvarázsolta a közönséget a Mátyás király-emlékműnél. A koncert igazi családi esemény volt, a legkisebbek még táncra is penderültek a lendületes dallamok hallatán.
A Hotel Magyar Király előtti téren a 2012-ben alakult Kelda zenekar lépett színpadra. Akusztikus felállásban szólaltatták meg dalaikat, melyet kulturális jellegű akusztikus könnyűzenének titulálnak. Mivel a dalok szövegét az énekes-gitáros, Kelcz Dávid versei adják, egyfajta irodalmi jelleget is felfedezhettünk a produkciójukban.
Szombaton 21 órától nemcsak a zenéé lesz a főszerep a KultúrKorzón. Az Országalmától indulva a Project Prometheus csábítja ismét látványos bemutatójával az érdeklődőket a Belvárosba. A tűzzsonglőr-bemutató mindig nagy sikernek örvend a fehérváriak körében is, a fiatal tehetségek ezúttal is látványos elemekkel készülnek a KultúrKorzó tiszteletére. A Hotel Magyar Király előtti színpad sem árválkodik majd üresen július utolsó szombatján. Este fél kilenctől a 2011-ben alakult The Royal Freak Out csap a húrok közé.