-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Helyjegy a távolsági buszokon
Első körben a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon vezették be a rendszert. A következő lépcsőben majd a vidéki városok között lesz igénybe vehető.
2024.08.06. -
Lecserélnék az utcaneveket
Tíz éve életbe lépett egy törvény, amelynek értelmében közterületek, közintézmények nem viselhetik olyan személy nevét, aki a 20. századi önkényuralmi rendszerek fenntartásában részt vett.
2024.08.06.
Harlem Shake Székesfehérváron a Diáktanács szervezésében
A Székesfehérvári Diáktanács szervezett úgynevezett Harlem Shake-t az Alba Plaza előtti téren. A flashmob jellegű akció zenéje egy 81-es felvétel tavalyi feldolgozása, erre készül a megszokottól eltérő koreográfia. Az új őrület népszerűségét az is mutatja, hogy több százan vettek részt a Székesfehérvári megmozduláson.
A cikkben VIDEÓ található!
2013.02.28. 19:30 |
A Székesfehérvári Diáktanács szervezett úgynevezett Harlem Shake-t az Alba Plaza előtti téren. A flashmob jellegű akció zenéje egy 81-es felvétel tavalyi feldolgozása, erre készül a megszokottól eltérő koreográfia. Az új őrület népszerűségét az is mutatja, hogy több százan vettek részt a Székesfehérvári megmozduláson.
A Gangnam Style után most egy 81-es rap sláger feldolgozására készülnek furcsa videók, amelyek az interneten keringenek. A lényeg, hogy egy körülbelül harminc másodperces bemelegítés után, a "Do the Harlem Shake" vezényszóra minél vadabb tánc kezdődjön. A fehérvári eseményre a város ifjúsági tanácsnoka is meghívást kapott. Mészáros Attila azt mondja, ez ugyan nem tudományos program, közösségformálásra mégis kiválóan alkalmas. A jelmezesek között leginkább fiatalok voltak, a nézelődők között azonban idősebb kíváncsiskodók is felfedezhetők.