Három percen belül két balesethez riasztották a fehérvári tűzoltókat

 Kedden reggel három percen belül két közlekedési balesethez riasztották a székesfehérvári tűzoltókat. Pákozd és Sukoró között egy Opel a szántóföldön fejtetőre borult. Az autó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Nem sokkal később Székesfehérvár-Csala és Pátka között borult fel egy Suzuki, amelyben négy fiatal ült.
2009.08.25. 13:58 |
 Kedden reggel három percen belül két közlekedési balesethez riasztották a székesfehérvári tűzoltókat. Pákozd és Sukoró között egy Opel a szántóföldön fejtetőre borult. Az autó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Nem sokkal később Székesfehérvár-Csala és Pátka között borult fel egy Suzuki, amelyben négy fiatal ült. A balesetben egyikük súlyos sérüléseket szenvedett.
 
 Kedden reggel 8 óra 21 perckor érkezett a bejelentés a tűzoltóság ügyeletére, hogy Pákozd és Sukoró között egy személygépkocsi felborult. A balesethez a tűzoltók egy gépjárműfecskendővel és a műszaki mentőszerrel vonultak. A helyszínen egy Opel Kadett az árokba hajtott, majd onnan a szántóföldre vágódott, ahol fejtetőre borulva állt meg. Az autó sofőrje kiesett a járműből. A helyszínre egy mentőhelikopter is érkezett. Az Opel vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét a mentők már nem tudták megmenteni.
 
 Ugyancsak kedd reggel, de 8 óra 24 perckor a mentőszolgálat Székesfehérvár-Csala és Pátka között történt balesetről értesítette a tűzoltókat. Ehhez a balesethez a laktanyában lévő másik két gépjárműfecskendő vonult. A helyszínen egy Lovasberény felől Székesfehérvár irányába tartó Suzuki Ignis letért az útról, az árokban egy fának ütközött, majd onnan visszacsapódott és a mögötte lévő fa ágát leszakítva az árokban a jobb oldalára borulva állt meg. A Suzukiban négy fiatal ült. Az elsődleges adatok szerint egy lány súlyosan, a három fiatalember könnyebben sérült.

 A baleseti mentésekről bővebb információt talál a Székesfehérvári Tűzoltóság honlapján!