Hatásos volt a kampány: sokan jöttek el a férfiak nyílt szűrőnapjára

Nyílt szűrőnapot tartottak férfiak részére a Jancsár utca 1. szám alatti orvosi rendelőben. A vizsgálatokra elsősorban azok jelentkezését várták, akik elmúltak 50 évesek és eddig nem vettek részt szűrővizsgálatokon. A szűrőnap során mintegy 40 pánciest vizsgált meg Dr. Hermann János urulógus főorvos, aki elmondta, hogy a prosztatarák az 50 év feletti férfiak daganatos megbetegedései között a leggyakoribb és a tüdőrákkal együtt a férfiak körében a második leggyakoribb halálok.
2012.06.22. 15:44 |
Nyílt szűrőnapot tartottak férfiak részére a Jancsár utca 1. szám alatti orvosi rendelőben. A szűrővizsgálatokra elsősorban azok jelentkezését várták, akik elmúltak 50 évesek és eddig nem vettek részt szűrővizsgálatokon. A szűrőnap során mintegy 40 pánciest vizsgált meg Dr. Hermann János urulógus főorvos, aki elmondta, hogy a prosztatarák az 50 év feletti férfiak daganatos megbetegedései között a leggyakoribb és a tüdőrákkal együtt a férfiak körében a második leggyakoribb halálok.
 Östör Annamária egészségügyi tanácsnok elmondta, hogy a kampánynak köszönhetően mintegy 200-an regisztráltak előzetesen a vizsgálatokra. A június 22-i nyílt szűrönapon mintegy 40-en vehettek részt, de a fennmaradó jelentkezők szűréséről is gondoskodnak. A kampány során elsősorban azokat a fériakat célozták meg, akik elmúltak 50 évesek és eddig nem vettek részt hasonló vizsgálatokon. Várták azokat a 40. életévüket betöltött férfiakat is, akiknek a családjában előfordult prosztata-daganat. A vizsgálatokat Dr. Hermann János urulógus főorvos végezte, aki elmondta, hogy a prosztatarák az 50 év feletti férfiak daganatos megbetegedései között a leggyakoribb, és a tüdőrákkal együtt a férfiak körében a második leggyakoribb halálok.
 
A főorvos kiemelte, hogy a magas kockázatnak kitett férfiak csoportjában végzett szűréseknek köszönhetően elvileg megelőzhető lenne a halálesetek jelentős része. A helyszínen ingyenes vércukorszint, koleszterin és vérnyomásmérést is igénybe vehettek a résztvevők.