Magyarország visszaszerezte és hazaszállította a felbecsülhetetlen értékű, ókori római eredetű, páratlan Seuso-kincs hét darabját - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő tájékoztatása szerint "Magyarország családi ezüstjének" visszaszerzési költsége 15 millió euró - mintegy 4,5 milliárd forint - volt, az 1990-es kikiáltási ár mai értékének egyharmada.
"Ha a mienk, jobb, ha nálunk van, mintha másnál. Ezért is döntöttünk a hazahozataláról", amely a múlt hét végén történt meg - fogalmazott Orbán Viktor. A miniszterelnök kérdésre válaszolva kalandos történetnek nevezte a visszaszerzést. Az ezt célzó tárgyalásoknak - mint mondta - két "főszereplője" volt, Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. A hazaszállítás biztosításáért a kormányfő köszönetet mondott Hajdu Jánosnak, a Terrorelhárítási Központ főigazgatójának. Baán László a tájékoztatón történelmi pillanatként jellemezte a kincsek visszaszerzését, amelyek szombattól - három hónapon át - tekinthetők meg ingyenesen az Országházban, később pedig - várhatóan 2018-tól - a múzeumi negyed "ékkövei lesznek". Hozzátette: a tizennégy darabos dísztárgyegyüttesnek a fele került most haza, köztük a legfontosabb darab, a névadó Seuso-tál. Baán László szerint idő kérdése, hogy a Seuso-kincs többi ismert darabja is visszakerüljön Magyarországra.
Az ezüstkészlettel megajándékozott Seuso (vagy Sevso) minden bizonnyal igen gazdag hadúr, avagy a római birodalom tartományi főtisztviselője volt, aki az ezüsttárgyak több-kevesebb pontossággal megállapítható keletkezési életkorából ítélve a Kr.u. 4. században élhetett. Székhelyére a már említett tálon egy korabeli palotát és a kertjében lakmározó társaságot ábrázoló relief, illetve vadász-halász életkép utal: a Balatonra emlékeztető alakú tó vizében ficánkoló hal fölött ez a felirat olvasható: Pelso (azaz Balaton). Számos bizonyíték szól a lelet magyarországi eredete mellett. A legnagyobb ismert tálon az első tulajdonos neve és a Balaton egykori latin neve olvasható. Nyomós érv, hogy egy 1878-ban Polgárdi területén előkerült, a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött ezüst négylábú állványnak (quadripus) és a Seuso-kincs egyik darabjának mintája, mérete olyan fokú egyezést mutat, hogy feltehető: azonos mester készítette őket, a két lelet összetartozik, és együtt rejtették el őket. A talajtani vizsgálatok is nagy hasonlóságot mutatnak, az egyik esetben "gyakorlatilag azonos" a Polgárdi környékén talált földminta és az egyik tálról származó agyagminta. A kincset rejtő fémüst is olyan technikával készült, amelyet akkoriban csak Pannóniában, főként a Balaton térségében alkalmaztak. Szabadbattyán határában, Polgárdi közelében hatalmas római kori villát tártak fel, amely vélhetően Seuso vagy egy hasonlóan gazdag úr tulajdona lehetett. Feltételezések szerint Seuso valamelyik barbár betörés idején rejthette el kincseit. Erre valószínűleg a 4. század végén, az 5. század elején kerülhetett sor - az Angliában faszénmaradványokon végzett kormeghatározás felső határa Kr.u. 380, de belefér a 4. század vége és az 5. század eleje is.
A rendkívül kalandos sorsú lelet eredetéről hivatalosan semmit sem lehet tudni. Valószínűsíthető, hogy az 1970-es években kutatta föl Polgárdi környékén Sümegh József, aki hivatalos bejelentést nem tett. Sümeghet 1980. december 14-én felakasztva találták egy Polgárdi közelében lévő romos, földbe vájt kunyhóban, ahol egy sebtében betemetett, nagyméretű tárgyak elrejtésére alkalmas üreget is felfedeztek. A hivatalos vizsgálat öngyilkosságot állapított meg, de ezt sokan vitatták. 2003-ban egy Pápán raboskodó férfi, Lelkes József azt nyilatkozta egy bulvárlapnak, hogy a kincseket Sümeghgel együtt ő ásta ki a Polgárdi melletti bányában, a két nagy üstbe rejtett negyvendarabos leletet eladogatták. Lelkes állítása szerint három barátja is, aki ismerte a titkot, furcsa körülmények között halt meg.
A Seuso-kincs néven ismert, páratlan értékű lelet egy ókori római eredetű ötvösremek-együttes. A kincs nevét a több mint másfél ezer évvel ezelőtt élt tulajdonosáról, Seusóról, egy magas rangú római tisztségviselőről kapta, aki a mai Polgárdi területén élt és aki vagy akinek örökösei minden bizonnyal valamelyik pannóniai katonai betörés alkalmával rejtették el a kincseket a 4. század végén vagy az 5. század elején.
A kincs a Krisztus utáni 4. században készült, nagyméretű, összesen 14, étkezéshez és tisztálkodáshoz használt ezüst edényből áll. A magyar állam most hét darabot szerzett vissza: a vadász-, azaz a Seuso-tálat és a geometrikus tálat, a két geometrikus kancsót, a kézmosó tálat, az illatszeres dobozt és a Dionysos-kancsót, továbbá a kincs 1500 évvel ezelőtti elrejtéséhez használt, rézből készült üstöt.
A 14 darabos dísztárgyegyüttes 1990-ben a New York-i Sotheby's aukciós ház árverésén bukkant fel, ahol megpróbálták értékesíteni, ám a kiállítás megnyitása után először Libanon, majd Magyarország és Jugoszlávia is kereseteket nyújtott be azon az alapon, hogy a kincset az ő területén találták meg, így a gyűjtemény őket illeti. Libanon később visszavonta igényét, Magyarország és a Jugoszlávia jogutódjaként perlő Horvátország keresetét pedig elutasította a New York-i esküdtszék, ezért a kincsek a birtokosnál maradtak.
Magyarország az elmúlt 25 évben többször is próbálta visszaszerezni a kincseket, a megállapodások többek között a műtárgyak magas ára miatt hiúsultak meg.
A most eredményre vezető tárgyalássorozat több mint egy éve kezdődött, a tárgyaláson Lázár János és Baán László képviselte a magyar államot - írták az esemény után kiosztott tájékoztató anyagban. A kincsek végül a TEK logisztikai segítségével, szárazföldi úton kerültek vissza Magyarországra a múlt hét végén.
