-
Mikulás a zeneoviban
A Tálos Edit Alapítvány zeneovijában hangszerbemutatóval, a téli ünnepkörökhöz kapcsolódó dalokkal és tánccal várják a legkisebbek, hogy meglátogassa őket a jó öreg Mikulás. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba december 6-án, pénteken 16.30 órára várnak mindenkit szeretettel.
2024.12.04. -
Vadvasárnap és Mikulás túra
A hagyományos vadvasárnappal egybekötött Mikulás túrát szerveznek december 8-án a Sóstó Természetvédelmi Területen. Ajándékozás is lesz a programon, amely a Zöld Tanyától indul és a Vadvédelmi Központig tart, a részvételhez regisztráció szükséges.
2024.12.04. -
Rajzversenyt nyertek
A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége alkotói pályázatot hirdetett még októberben a Távhőszolgáltatás Napja alkalmával gyerekeknek, melynek győztese a Felsővárosi Általános Iskola lett. A győztes iskolában szerdán adták át az elismeréssel járó félmillió forintos sportszervásárlási utalványt.
2024.12.04. -
Királyérmek Cambridge-ben
Cambridge-ben mutatták be a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Fejér megyei Alba Regia Szervezete által kibocsátott királyérmeket. A magyar uralkodókat ábrázoló sorozatot egy kéthónapos kiállítás keretében láthatta a közönség a világhírű egyetemi város közgyűjteményében, a Museum of Cambridge-ben. A tárlatot ismeretterjesztő előadások, beszélgetések színesítették.
2024.12.04.
Hétvégén lesz a Fehérvári Utazás Kiállítás a Hiemer-házban
Idén immár 6. alkalommal várják a látogatókat a Fehérvári Utazás Kiállításon, ahol számos érdekes, ismert vagy még fel nem fedezett turista célpontot ismerhetnek meg a látogatók. A kiállításra, melyen a legtöbb fehérvári utazási iroda is ott lesz, a belépés ingyenes.
2018.03.23. 11:45 |
A Gesztenyés udvart, a házasságkötő termet, és a báltermet megtöltő kiállítók között megtalálható lesz a legtöbb fehérvári utazási iroda, a város és a megye, a Balaton továbbá több magyarországi régió gazdag belföldi turisztikai kínálata.