-
A Prága Lions ellen lépnek pályára
Hazai pályán, a Prága Lions ellen folytatja a szezont a Fehérvár Entrhoners. A fehérvári amerikaifutball-csapat szombati meccse egyben jótékonysági esemény is lesz. A csapat a jegy és bérlet bevételek teljes árát az Almássy lakótelepen történt lakástűz során érintett család számára ajánlja majd fel.
2024.08.08. -
Nagy céljaik vannak
Összesen hat igazolással és új stábtagokkal készül a MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabdacsapata a 2024/25-ös szezonra. Az idén 115. jubileumát ünneplő székesfehérvári klub férfi együttese tavaly az Extraligában sorozatban másodszor szerzett ezüstérmet, míg a nemzetközi porondon debütálva a Challenge Kupában a nyolcaddöntőig menetelt. A női alakulat nagy csatában a negyedik helyen végzett az első osztályban.
2024.08.07. -
Ismét jégen a Volán
Javában zajlik a felkészülés az Alba Arénában, hamarosan ismét mérkőzést játszik a Hydro Fehérvár AV19. Az első tétmeccsüket a Pardubice csapata ellen játszák majd a Bajnokok Ligájában.
2024.08.06. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05.
Hétvégén rendezik a XI. Sárkányhajó Fesztivált a Csónakázó-tavon
A tó felújítása előtt, méltóan nagy létszámmal versenyeznek a sárkányhajósok idén a Vidámparki Csónakázó tavon. 58 legénység nevezett a versenyekre, így a pénteki és a szombati verseny is izgalmas lesz. A hosszú táv is népszerű, mert a három időfutamban 3x6 legénység indul, így a 18 csapat közül fog kikerülni a győztes. A fáradt legénységeket, a Sárkányhajó Party fogja ellazítani A Szabadművelődés Házában.
2015.09.24. 15:01 |
A tó felújítása előtt, méltóan nagy létszámmal versenyeznek a sárkányhajósok idén a Vidámparki Csónakázó tavon. 58 legénység nevezett a versenyekre, így a pénteki és a szombati verseny is izgalmas lesz. A hosszú táv is népszerű, mert a három időfutamban 3x6 legénység indul, így a 18 csapat közül fog kikerülni a győztes. A fáradt legénységeket, a Sárkányhajó Party fogja ellazítani A Szabadművelődés Házában.
![](/_user/0/Image/00000Miki2015/0Szeptember/Sarkany/Sarkanybelsoi.jpg)
A 11. Székesfehérvári Sárkányhajó Fesztiválon minden legénységnek egy időmérő futamban kell részt vennie. Az idősorrend alapján a legénységek, a nevezések számától függően 1, 2 vagy 3 Dimenzióba kerülnek, amely Dimenziók külön versenyeznek egymással és külön kerülnek értékelésre. 1-6 induló legénység esetén 1, 7-12 legénység esetén 2, 13 vagy több legénység esetén 3 Dimenzió kerül megrendezésre. Így az aktuális erő sorrend határozza meg a különböző szinteket és nem a hozott pontok, vagy a bemondás alapján dől el, ki kivel kerül össze.
Az időmérő futamban a legénységeknek a tudásukhoz mérten a legjobb időt kell teljesíteniük. Amennyiben valamelyik legénység a következő futamban 15 mp-el jobb időt evez, mint az időmérőben, akkor a legénység kizárásra kerül. Ha 10 és 15 mp közötti idővel evez jobbat, akkor 10 mp büntető időt kap. Ha 5 és 10 mp közötti a különbség, akkor a versenybíróság dönt a körülmények figyelembe vételével, hogy ad-e 5 mp büntető időt. A legénységeknek egyforma pólóban kell versenyezniük. Ennek hiányában a rendezők nem engedik a legénységet vízre szállni.
![](/_user/0/Image/00000Miki2015/0Szeptember/Sarkany/Sarkanybelso2.jpg)
A verseny kezdete előtt 1 órával, a technikai értekezleten legénységi listát kell leadni a versenybíróságnak, amelynek tartalmaznia kell a csapat hivatalos (iskola, intézmény, vállalat, egyesület, stb.) vagy fantázia (baráti társaságok) nevét, a legénység tagjainak névsorát és a kupa nevét, amelyikben indulnak. Ezen a listán a legénység kapitányának nyilatkoznia kell, hogy a legénység tagjai jó erőnléti állapotban vannak, mindenki tud legalább 50 métert könnyű sport felszerelésben úszni, és mindenki saját felelősségén vesz részt a versenyen. A 18 éven aluliaknak szülői vagy felnőtt felügyelői felelősség vállalással is kell rendelkezniük. A versenyre péntekig lehet még nevezni, melyhez minden további szükséges információ és dokumentum megtalálható a 11. Sárkányhajó Fesztivál hivatalos honlapján.