-
Stílusgyakorlatok
Stílusgyakorlatok címmel, Ráckevei Anna és Milus Mariann egy rendhagyó, játékos feladatokkal dúsított esten avatta be a táborlakókat az egymásra utaltság fontosságára. A tábor egyik fontos pillanata volt a házi gála is.
2024.08.02. -
Egy jó kávé, jó zenével
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a Székesfehérvári Egyházmegye összefogásával megvalósuló koncertsorozat második estjén reneszánsz és barokk zenekari és kórusművek csendülnek fel Farkas Varga Anna és Erdős Attila énekművészek, a MusiColore énekegyüttes tagjai és az ARSO kamaraegyüttes előadásában.
2024.08.02. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31. -
Székelyföldi verstábor
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor tíz napjában Weöres Sándor életművét ismerik meg a diákok.
2024.07.31.
Hetven diák egy osztályban - Hóman és a ciszter rend kapcsolata
A Városházán hétvégén zajlott konferencián Dékány Árpád Sixtus zirci főapát is előadást tartott, természetesen a ciszterci rend, annak gimnáziuma és Hóman Bálint kapcsolatáról.A főapát elsősorban Békefi Remig ciszterci szerzetes, történész, egyetemi tanár karizmatikus személyén keresztül közelítette meg az 1930-as évek fehérvári történéseit.
2013.04.08. 09:05 |
A Városházán hétvégén zajlott konferencián Dékány Árpád Sixtus zirci főapát is előadást tartott, természetesen a ciszterci rend, annak gimnáziuma és Hóman Bálint kapcsolatáról. A főapát elsősorban Békefi Remig ciszterci szerzetes, történész, egyetemi tanár karizmatikus személyén keresztül közelítette meg az 1930-as évek fehérvári történéseit.
Az akadémia tagjaként is elismert Békefi tanította az egyetemen Hóman Bálintot, akinek a mestere így példaképpé nőtt, nemcsak a tanulmányok miatt, de mint ember is. Hasonló kötődése volt az ugyancsak egykori tanítvány Klebelsberg Kunónak is Békefihez.
Hóman Bálint mivel ezer szállal kötődött ciszterci rendhez, 1932-ben végigjárta valamennyi ciszteres iskolát, így tett Székesfehérváron is. A fehérvári ciszterci gimnáziumban nem pusztán látogatott, de beült az órákra, melyeket végighallgatott. E látogatásakor vette észre, hogy milyen zsúfoltak az osztályok, hiszen nem volt ritka a 60-70 diák sem egy osztályban. Ezért kezdeményezte az oktatási rendszer átalakításakor a fehérvári ciszter gimnázium bővítését, átalakítását a jelenlegi állapotra, e kezdeményezése meghallgatásra talált az akkori kormányban. Az 1938-as események közé már nem fért be a megújított iskola átadása, így 1939-ben adták át jelenlegi formájába.
Dékány Árpád Sixtus előadásában kiemelte, hogy a ciszterci rend is kötődött Hóman Bálinthoz és annak elképzeléseihez az oktatás és vallás területén. A főapát elmondta, hogy a rend legfontosabb szolgálata az oktatás, amit hasonlóan vélt Hóman is, hiszen alapszabályának tartotta Szent Benedek gondolatait.