Hetvenkilenc hallgató vette át oklevelét a Geoinformatikai Karon

 A Nyugat-magyarországi Egyetem Geo- informatikai Kara szombaton délelőtt 11 órától tartotta oklevélátadó ünnepségét. Az eseményt Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Dísztermében rendezték meg. A szombati ünnepségen 79 végzős hallgatónak nyújtották át oklevelüket, ezen kívül az 50 éve végzetteknek adták át aranyoklevelüket, valamint a GEO emlékérmek is kiosztásra kerültek.
2014.06.28. 13:46 |
A Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kara szombaton délelőtt 11 órától tartotta oklevélátadó ünnepségét. Az eseményt Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Dísztermében rendezték meg. A szombati ünnepségen 79 végzős hallgatónak nyújtották át oklevelüket, ezen kívül az 50 éve végzetteknek adták át aranyoklevelüket, valamint a GEO emlékérmek is kiosztásra kerültek.
 A Himnusz eléneklése után az elbocsátó Nyugat-magyarországi Egyetem részéről Prof. Dr. Náhlik András általános rektor helyettes üdvözölte a résztvevőket. Beszédében köszönetét fejezte ki az oktatóknak, a szülőknek és a diákoknak az elmúlt évek áldozatos munkájáért. Náhlik András a Geoinformatikai Kar munkatársainak azt kívánta, hogy konstruktív és jó légkörben folytathassák tovább az új szervezeti felállásban is a munkát, ahogy tették azt az előző években is. Mint ismert, a 2014. július 1-től a Geoinformatikai Kar az Óbudai Egyetem keretében az Alba Regia Műszaki Kar részeként Fehérváron működik tovább.
 Dr. Busics György, a Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Karának dékánja is megköszönte a diákok, szülők, valamint a tanárok áldozatkészségét, illetve reményét fejezte ki, hogy az itt létrejövő közösségek a jövőben is megmaradnak.
 A város nevében dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere szólt a megjelentekhez. Mint fogalmazott ez a mai nap többről is szól, mivel sikerült elérni, hogy a több évtizedes hagyományok nem szakadtak meg Székesfehérváron. Megköszönte Sopronnak és a Nyugat-magyarországi Egyetemnek, hogy a selmeci és soproni hagyományok Fehérváron is kialakulhattak. Székesfehérvár polgármestere az Óbudai Egyetemnek is köszönetét fejezte ki, hogy a város és a GEO segítségére sietett. Ezt követően minden végzősnek azt kívánta, hogy találják meg a boldogulást, és őrizzék meg Székesfehérvárt jó emlékezetükben.
 Az ünnepélyes eskütétel után az oklevelek átadására került sor. A június 23-34-én megtartott záróvizsgákra összesen 79 hallgató jelentkezett. Nappali tagozaton 41, levelező tagozaton 38 diák végzett. Nappali tagozaton földmérő és földrendező mérnök alapszak geoinformatika szakirányon 8, földmérő és földrendező mérnök alapszak földrendezői szakirányon 4, igazgatásszervező szakon 29 tanuló tett sikeres záróvizsgát. Közülük 1 hallgató kitüntetéses, 2 két hallgató kiváló, 21 jó, 16 közepes, és egy tanuló elégséges eredménnyel végzett. Levelező tagozaton földmérő és földrendező mérnök alapszak geoinformatika szakirányon 2, birtokrendező mérnök mesterszakon 6, igazgatásszervezői szakon 30 hallgató fejezte be tanulmányait. Egy hallgató kitüntetéses, 5 kiváló, 23 hallgató jó, 9 hallgató közepes eredménnyel végzett.
 Az ünnepség keretén belül adták át első alkalommal az aranyokleveleket. A Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Karának jogelődje 50 éve, 1964-ben bocsátotta ki első végzőseit. A jogutód intézmény díszokleveleket adományozott azoknak, akik ezt írásban kérték. Az oklevélátadás végén a GEO emlékérmek is kiosztásra kerültek. Idén Dr. Vincze László nyugalmazott főiskolai docens, aki hosszú éveken át szolgálta a GEO-t, és dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere kapta az elismerést, aki a GEO székesfehérvári megmaradásáért, és a közalkalmazottak munkahelyének megmentéséért folytatott küzdelem élére állt.