-
Nagy céljaik vannak
Összesen hat igazolással és új stábtagokkal készül a MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabdacsapata a 2024/25-ös szezonra. Az idén 115. jubileumát ünneplő székesfehérvári klub férfi együttese tavaly az Extraligában sorozatban másodszor szerzett ezüstérmet, míg a nemzetközi porondon debütálva a Challenge Kupában a nyolcaddöntőig menetelt. A női alakulat nagy csatában a negyedik helyen végzett az első osztályban.
2024.08.07. -
30 esztendős magyar válogatott szélső érkezik kölcsönbe Székesfehérvárra
A Fehérvár FC és a Vasas FC megállapodásának értelmében kölcsönbe érkezik a Fehérvár FC-hez a szélsőként és támadóként is bevethető magyar válogatott Holender Filip.
2024.08.06. -
Ismét jégen a Volán
Javában zajlik a felkészülés az Alba Arénában, hamarosan ismét mérkőzést játszik a Hydro Fehérvár AV19. Az első tétmeccsüket a Pardubice csapata ellen játszák majd a Bajnokok Ligájában.
2024.08.06. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05.
Hivatalosan is megnyílt a Cutler Gym and Fitness Székesfehérváron
Hivatalosan is megnyitotta kapuit a székesfehérvári Cutler Gym and Fitness edzőterem. A Balatoni út 2. szám alatt üzemelő konditeremben rengeteg specifikus gép, eszköz, valamint a legképzettebb és szakmailag leghitelesebb edzők közül válogathatnak az érdeklődők reggel 06.00 órától egészen 24.00 óráig. Székesfehérvár legkorszerűbb konditerme a Társadalmi Felelősségvállalásban is nagy szerepet tölt be.
2015.07.30. 20:09 |
Hivatalosan is megnyitotta kapuit a székesfehérvári Cutler Gym and Fitness edzőterem. A Balatoni út 2. szám alatt üzemelő konditeremben rengeteg specifikus gép, eszköz, valamint a legképzettebb és szakmailag leghitelesebb edzők közül válogathatnak az érdeklődők reggel 06.00 órától egészen 24.00 óráig. Székesfehérvár legkorszerűbb konditerme a Társadalmi Felelősségvállalásban is nagy szerepet tölt be.
Hivatalosan is megnyílt a Cutler Gym and Fitness székesfehérvári komplexuma a Balatoni út 2. szám alatt. A csütörtöki eseményen a sztárvendégek bemutató edzésén és tanácsadásán kívül, ajándék shakerekkel, promo termékekkel, ingyenes scitec kóstoltatással is várták az érdeklődőket. A sportolni vágyók 1300 négyzetméteren klimatizált, igényes környezetben, a lehető legprofibb gépparkkal tehetnek minél többet egészségük megőrzése és aktív életmódjuk érdekében.
Horváth Tamás, a székesfehérvári Cutler Gym and Fitness tulajdonosa kiemelte, hogy komplett szolgáltatásokkal várják a mozogni vágyókat. „Rengeteg eszközzel állunk a sportolni vágyók rendelkezésére, emellett a gépek összetétele garantálja, hogy a kezdőktől a profikig, mindenki megtalálhatja a számára legkedvezőbb mozgásformát. Azt is kiemelendőnek tartom, hogy a gépeink az ízületkímélés szempontjából is nagy jelentőséggel bírnak. Termünk azok számára is ideális, akik teljes edzéstervet szeretnének elvégezni, hiszen minden izomcsoportra kiváló gyakorlatokat tudunk biztosítani.” – mondta Horváth Tamás.
Az érdeklődők négy személyi edző, Szanyi-Nagy Csaba, Sántha Tamás, Sipőcz Etu, valamint Hízó Dia segítségével végezhetik el a gyakorlatok. A trénerek nemzetközi szinten is elismert sportolók, akik a táplálkozásban és az egészséges életmódban is értékes tanácsokkal láthatják el a mozogni vágyókat.
„Azt gondolom, hogy a város szempontjából három nagyon fontos választ ad a Cutler Gym and Fitness edzőterem az itt élőknek. Egyrészt egy régi, patinás épület megújulása mindig örvendetes a város számára. Másrészt a Halesz-ligetben és a Bregyó-közben megvalósuló fejlesztések tekintetében biztosan állíthatjuk, hogy minél több ingyenes, vagy szolgáltatásbeli lehetőséget nyújtunk Székesfehérvár lakosainak, annál többen sportolnak. Harmadrészt azt hiszem, nagyon fontos, hogy a céggel közösen egy olyan megállapodás áll megkötés alatt, melynek segítségével a Társadalmi Felelősségvállalás keretében a diákok a mindennapos testnevelés órákon használhatják a termet. Egészen biztos vagyok abban, hogy a környéken lévő általános és középiskolák tanulói nagy örömmel fogják igénybe venni ezt a lehetőséget.” – mondta Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere, aki köszönetét fejezte ki az üzemeltetőknek a terem kialakításáért, valamint a Társadalmi Felelősségvállalásban elvégzett munkájukért.
Kathi Béla, a székesfehérvári Cutler Gym and Fitness egyik tulajdonosa, Magyarország minden idők legjobb súlyzó sportolójának célkitűzése, hogy hazánkban egyre nagyobb rétegeket nyerjenek meg a rendszeres testmozgásnak. „Három évvel ezelőtt született meg bennünk az a gondolat, hogy a társadalmat minél szélesebb körben bevonjuk a sportolásba. Nagyon örülök annak, hogy megvalósult ennek a konditeremnek a megnyitása Székesfehérváron! Vállalkozásunk olyan pozitív üzenetet közvetít a társadalom egésze felé, amely a rendszeres testmozgásra és az egészséges életmódra hívja fel a figyelmet. Nem véletlen, hogy a mai fitness termeknek is ez az üzenete. Egyre többen járnak manapság edzőtermekbe, hiszen az emberek is érzik, hogy a szellemi műveltség mellett a sportolásban gazdag életmód is nagy fontossággal bír.” – tette hozzá Kathi Béla.
A hivatalos megnyitónapon a Cutler Gym and Fitness extra kedvezményekkel és meglepetésekkel, valamint Scitec ajándékcsomagokkal is várta a programon résztvevőket. A sportos eseményen többek között olyan neves testépítők mutatták be a leggyakrabban előforduló specifikus gyakorlatokat a vendégeknek, mint Drugs Bunny, Tóth Dániel, Vörös Zoltán, Silye Bettina, Bohos Kornél, Oláh Vivien, Nagy Hunor, Salamon Dia, valamint Kathi Béla. A bemutató tréninget és a hivatalos megnyitót követően közös fotózkodásra és autogramosztásra került sor.