-
A hontalan állatokért
A hontalan állatok érdekében fogott össze a Herosz Fehérvári Állatotthona és a Damniczki Cukrászda. Augusztus 16-ig, péntekig fogadják a kutyáknak és macskáknak szánt konzervadományokat a Fő utcai cukrászdában, ahol egy állatvédelmi totó is várja a játékos kedvűeket.
2024.08.07. -
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Szenzációs leletek
2023 augusztusában talajradaros vizsgálat előzte meg az akkor induló tervásatást a Nemzeti Emlékhelyen. A kutatás azóta is folyamatosan zajlik a területen.
2024.08.07. -
Jegyvásárlással segíthetünk
Közel két hét telt el az Almássy lakótelepen történt tűz óta, melyben megsérült Kitti, a Fehérvár Enthroners amerikai futball csapat cheerleader formációjának egyik tagja.
2024.08.07.
Hókotrók gépszemléje - a lehetőségeinkhez képest mindent megteszünk majd
Az idén is három ütemben zajlik majd az utak tisztítása és síkosság mentesítése Fehérváron. A városban rendelkezésre álló hókotrók gépszemléjét csütörtökön délután tartották, ahol a szakhatóságok átvizsgálták a járműveket, hogy alkalmasak-e a munkára. Valamivel több gép áll majd rendelkezésre szükség esetén, de így is 8-10 órába telik, amíg egyszer letakarítják majd a gépek a városi utakat, járdákat.
2013.11.14. 16:21 |
Az idén is három ütemben zajlik majd az utak tisztítása és síkosság mentesítése Székesfehérváron. A városban rendelkezésre álló hókotrók gépszemléjét csütörtökön délután tartották, ahol a szakhatóságok átvizsgálták a járműveket, hogy alkalmasak-e a munkára. Valamivel több gép áll majd rendelkezésre szükség esetén, de így is 8-10 órába telik, amíg egyszer letakarítják majd a gépek a városi utakat, járdákat.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0november/hougy04.jpg)
Három saját tulajdonú John Deere kistraktor, nyolc szerződéses járdatakarításra alkalmas kisgép továbbá nyolc nagyobb, a közutak síkosságmentesítésére használható hókotró áll rendelkezésre szükség esetén. A gépek a város járdái és bicikliútjai mellett összesen 330 kilométernyi közutat és 376 buszmegállót takarítanak majd ha esik a hó – mondta Lángi Judit a hóügyelet vezetője. A Városgondnokság állományából összesen 66 ember dolgozik majd a hó eltakarításán. A síkosságmentesítésre jórészt sót használ a Városgondnokság, de bazaltot és dolomitot is szórnak majd néhány helyen.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0november/hougy02.jpg)
Bozai István városgondnok a téli hóügyelet és síkosságmentesítés költségeiről is beszélt. Mint mondta, ha nem esik semmi hó és csak a gépek fenntartását illetve rendelkezésre állását kell finanszírozni, akkor egy parkfelújításnyi pénzbe kerül ez évente a Városgondnokságnak. Mint mondta nem lehet korlátlanul növelni a rendelkezésre álló gépek számát, mert irreális lenne ezek finanszírozása. „A jelenleg rendelkezésre álló gépállománnyal 8-10 óra alatt érünk el minden utcába. Ha ezt az időt rövidíteni szeretnénk nagyságrendekkel több pénzbe kerülne. Lehetőségeinkez képest mindent megpróbálunk megtenni annak érdekében, hogy téli útviszonyok között, de közlekedni lehessen a városban. Amikor elkezd esni a hó nem fogjuk tudni percek alatt letakarítani az utakat a városban.” – hangsúlyozta a városgondnok.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0november/hougy01.jpg)
Hasonló méretű városok is hasonló mennyiségű géppel dolgoznak télen az utakon. Fehérváron az összes rendelkezésre álló, hóeltakarításra alkalmas gép tulajdonosával leszerződött a Városgondnokság és ha szükséges ők a gépeikkel azonnal rendelkezésre állnak.
Az első ütemben fő és tömegközlekedési útvonalak, gyűjtőutak síkosság mentesítése és a különösen fagyveszélyes, forgalmas útszakaszokat takarítják, mintegy 150 km hosszan. A Belváros is az első ütemhez tartozik. A második ütemben a lakótelepi utak és a kertvárosok nagyobb forgalmú utcái következnek: összesen 85 km-nyi szakasz tartozik ebbe az ütembe. A harmadik ütemben a kis forgalmú, családi házas övezeteket takarítják, ezen utak hossza 95 km.
A parkok területén csak hóeltakarítás lesz, síkosság mentesítés nem. Továbbra sem takarítja a Városgondnokság azokat az utakat, amik nem önkormányzati kezelésűek. Ezeket az utakat azok fenntartóinak a kötelessége takarítani. A házak előtti járdák takarítása és síkosság mentesítése továbbra is az ingatlan-tulajdonosok feladata illetve a háztetőkről lezúduló hó eltakarítása és a balesetveszély jelzése is a tulajdonosok kötelessége.