Alba Aréna - másfél év alatt épülhet meg az új fehérvári multifunkciós csarnok

A munkaterület átadásától számítva 18 hónap alatt felépülhet a multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok Székesfehérváron, miután az önkormányzat meghívásos közbeszerzési eljáráson kiválasztotta a nyertes ajánlattévőt. A nyertes ajánlattevő a Market Építő Zrt. lett, míg a nettó vállalkozói díj 25,75 milliárd forint.
2018.10.09. 14:28 |
Alba Aréna - másfél év alatt épülhet meg az új fehérvári multifunkciós csarnok

A Modern Városok Program keretében megépülő, közel 6000 fő befogadására alkalmas Alba Aréna építése nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás.

A Budai út mellé tervezett multifunkcionális csarnok építése kapcsán korábban megítélt félmilliárd forintnyi állami forrás a területvásárlási és tervezési költségeket fedezte 2016-ban. A város vállalta, hogy elkészíti a komplett építési engedélyezési tervdokumentációt, valamint a közmű- és útterveket is, az építkezés költségeit pedig az állam biztosítja.

A közgyűlés – teljesen egyhangú döntéssel – zárta le a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárást és választotta ki a kivitelezőt. Úgynevezett feltételes közbeszerzési eljárást folytattunk le, ami azt jelenti, hogy pozitív kormányzati döntés esetén lép hatályba a szerződés, és utána az első kapavágástól számított 18 hónap alatt kell befejezni a csarnok megépítését. A környéken ez a beruházás egyébként egy jelentős közlekedési fejlesztést és magával hoz. Utak épülnek ki, valamint a gyalogos és kerékpáros közlekedés biztonságát is megfelelően megteremti majd ez." - mondta Cser-Palkovics András polgármester.

Minden fejleményről tájékoztatni fogja a város a közvéleményt, sőt a beruházás tényleges megkezdése előtt – bár közvetlenül nem érint lakóingatlanokat – a környékben élőknek tájékozató fórumot fognak összehívni.

"Természetesen tudjuk, hogy ez egy magas összeg, de ha esetleg a kormány azt mondja, hogy a műszaki tartalom csökkentésével próbáljuk levinni a költségeket, azt tudomásul véve a város azt a munkát is el fogja végezni. Azt gondoljuk azonban, hogy alapvetően ez a csarnok lenne ideális. És látva az építőiparban elmúlt időszakban végment változásokat, egyáltalán nem vagyunk biztosak abban, hogy egy újratervezés után – mondjuk 1-1,5 év múlva – az esetlegesen csökkentett műszaki tartalom ellenére nem kerülne többe, mint a mostani tervek szerinti beruházás.” - emelte ki Fehérvár polgármestere.

munkaterület átadásától számítva 18 hónap alatt épülhet meg a csarnok.

Az önkormányzat képviselőtestülete szeptember 14-én, zárt ülésen tárgyalta és egyhangú döntéssel fogadta el azt a javaslatot, amely a székesfehérvári multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok kivitelezése, illetve közutak tervezése és kivitelezése tárgyú közbeszerzési eljárás eredményének megállapítását célozta.

Városfejlesztés

  1. Iskolafelújítás a megvalósulás útján

    A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.

    2024.12.18.
  2. Megnyílt a szárazréti bölcsőde

    Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.

    2024.12.13.
  3. Új iskolabútorok

    Új iskolabútorokat kaptak mintegy 850 millió forint értékben a Székesfehérvári Szakképzési Centrum fenntartásában működő intézmények. A technikumokba összesen 12.810 darab bútor – székek, asztalok, szekrények – érkeztek. A hat iskolában megvalósult beruházásról sajtótájékoztatón számoltak be a Váci Mihály Technikumban, ahol be is mutatták az új, színes berendezéseket.

    2024.12.10.
  4. Megújul a könyvtár

    Mintegy 370 millió forintból újulhat meg a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermi épülete. Egy patinás épület nyeri vissza régi fényét, az épületen belül pedig új programokkal is készülnek – osztotta meg a jó hírt közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.

    2024.12.10.