-
Waiting Room az MC-ben
Harmadik alkalommal koncertezik a Museum Café udvarán a Waiting Room. A két éve alakult, öt, tősgyökeres fehérvári fiatal alkotta együttes vendégeként az esten fellép az egy5egy zenekar augusztus 4-én, vasárnap 18 órától.
2024.08.02. -
Stílusgyakorlatok
Stílusgyakorlatok címmel, Ráckevei Anna és Milus Mariann egy rendhagyó, játékos feladatokkal dúsított esten avatta be a táborlakókat az egymásra utaltság fontosságára. A székelyföldi Verstábor egyik fontos pillanata volt a házi gála is.
2024.08.02. -
Vitrin kiállítás a Fő utcán
Dániel Mária Magdolna fotográfus műveiből nyílt tárlat csütörtök délután. A Fő utca 3 szám alatt található vitrin kiállítást 2 hónapon keresztül láthatják az érdeklődők.
2024.08.02. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31.
I. Fehérvári Halünnep szombaton a Palotavárosi tavaknák
Október 19-én szombaton a Palotavárosi tavaknál rendezik az I. Fehérvári Halünnepet. A program keretén belül a HOFESZ évadzáró horgászversenye mellett a Kéklámpások horgászversenye is ezen a délelőttön lesz. A gyerekek körében is szeretnék népszerűsíteni a sporthorgászatot, nekik ingyenes lehetőséget biztosítanak. Olyan profi horgászok segítenek majd a fiataloknak, akik a nyári horgásztáborokban is oktattak.
2013.10.14. 10:52 |
Október 19-én szombaton a Palotavárosi tavaknál rendezik az I. Fehérvári Halünnepet. A program keretén belül a HOFESZ évadzáró horgászversenye mellett a Kéklámpások horgászversenye is ezen a délelőttön lesz.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0oktober/hal01.jpg)
Viza Attila önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy a Palotavárosi tavaknál régi terv az, hogy programokat szervezzetek az igazán szép, városszéli zöldövezetbe. A halételek és a horgászat népszerűsítésén túl a városrészben szeretnének hagyományt teremteni a programból.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0oktober/hal03.jpg)
Viza Attila a Palotaváros önkormányzati képviselője, Nagy Attila a HOFESZ elnöke és Úrfi Tamás a HOFESZ ügyvezetője sajtótájékoztatón népszerűsítették a hétvégi rendezvényt.
Nem a sokadik gasztronómiai fesztivált szeretnénk megrendezni, hanem egy olyan komplex rendezvényt, ahol kicsik és nagyok, családok jól érezzék magukat. A horgászatot és a hallal kapcsolatos gasztronómiát szeretnénk népszerűsíteni, illetve szeretnénk a halászlé és a rántott ponty gyűrűjéből kilépni – mondta Nagy Attila a HOFESZ elnöke. Ha sikeres lesz a rendezvény és a közönségnek tetszik, akkor szeretnénk bővíteni majd a programokat. Sok segítséget kapunk a várostól és mindent megteszünk annak érdekében, hogy sikeres rendezvény legyen.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/0oktober/hal02.jpg)
A gyerekek körében is szeretnék népszerűsíteni a sporthorgászatot, nekik ingyenes lehetőséget biztosítanak. Olyan profi horgászok segítenek majd a fiataloknak, akik a nyári horgásztáborokban is oktatnak gyerekeket. Korlátozott számban, de felszerelést is biztosítanak.