-
Kottamentő akció
A zenei neveléshez és a környezetvédelemhez is hozzájárulnak mindazok, akik csatlakoznak a Tálos Edit Alapítvány kottamentő akciójához. A cél, hogy a használaton kívüli zongorakottákat a nyár folyamán összegyűjtsék, majd szeptember első hetében egy kottavásárt tartanak a Zeneiskolában.
2024.07.31. -
Augusztus a Prosperóval
A Prospero Színkör, amellett, hogy készül a következő évad új bemutatójára, egy augusztusi előadást is ajánlj a nézők figyelmébe. Augusztus 10-én szombaton 19 órától Harold Pinter: Az étellift című darabját játssza a társulat a V54 Színház és Kultúrtérben.
2024.07.31. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31. -
Székelyföldi verstábor
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor tíz napjában Weöres Sándor életművét ismerik meg a diákok.
2024.07.31.
Idegen nyelvi továbbképzést kaptak a KJF oktatói
A Kodolányi János Főiskola az Új Széchenyi terv keretében közel 20 millió forint támogatást nyert. A 2010. február 1-én indult és most befejeződő projekt három részterületre fókuszált: a KJF oktatói és menedzsmentje idegen nyelvi, információs és kommunikációs technológiai, valamint felsőoktatási változáskövetési területeken kapott továbbképzést.
2011.07.04. 08:26 |
![](/_user/0/Image/000Peter_2011/junius/kjf.jpg)
A „Képzők képzése” projektben gyakorlatilag az intézmény összes oktatója érintett volt, a legtöbben az IKT (Információs és kommunikációs Technológia) és a nyelvi továbbképzéseken vettek részt. A pályázat főcélkitűzése, az oktatók idegen nyelvi kompetenciáinak növelése volt, ezzel is elősegítve a hallgatói és oktatói mobilitást, a könnyebb bekapcsolódást a nemzetközi szakmai életbe.
A Képzők képzése nyelvi projektcéljainak elérését jól mutatja az ERASMUS programba bekapcsolódott diákok és oktatók számának változása, hiszen az elmúlt két év alatt az oktatói mobilitás megduplázódott, a hallgatói tanulmányi és szakmai gyakorlati mobilitás pedig 90%-al nőtt a Kodolányi János Főiskolán.
Az IKT továbbképzéseknek köszönhetően a főiskola oktatói nappali, levelező, távoktatásos alap és mester képzéseken is még hatékonyabban és professzionálisabban használják a világon leginkább elterjedt tanulási platformot a moodle rendszert.
A Képzők képzése programban nemzetközi szakemberek is részt vettek, egy osztrák agykutató és egy svájci professzor, az online oktatás és a felsőoktatás módszertan szakértője is hozzájárult a Kodolányi János Főiskola projektcélkitűzéseinek eléréséhez. A projektben továbbá lehetőség volt a főiskola menedzsmentjének továbbképzésére is, ami hozzájárult ahhoz, hogy a Kodolányi János Főiskola a gazdasági válság és a változó felsőoktatáspolitikai környezet ellenére is meg tudta őrizni piaci pozícióit képzési kínálatának növelésével.