-
Tudnivalók egyetemistáknak
A felvi.hu szerint várhatóan augusztus 29-én érkeznek a ponthatárok és ekkor dől el, ki kerül be az általa megjelölt felsőoktatási képzésre. Székesfehérváron pótfelvételit hirdetett a Kodolányi János Egyetem és az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara is.
2024.08.14. -
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Nyílt nap az ásatáson
Rövid ideig, de meg lehetett tekinteni a Nemzeti Emlékhelyen zajló ásatás eddigi leleteit. A vélhetően Szent István korából származó fa-föld szerkezetű falat az időjárási viszonyok miatt nem lehet bármikor megnézni.
2024.08.14. -
Átadták az ösztöndíjakat
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően, a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes ösztöndíjat- és díjat.
2024.08.14.
Idén is elkészült a Helyi Demokrácia Audit Fehérváron
![Idén is elkészült a Helyi Demokrácia Audit Fehérváron](/_upload/images/news/47237/demokracia03.jpg)
Az Echo Szociológiai Kutatóintézet a korábbi években rendszeres társadalomtudományi kutatással vizsgálta a székesfehérvári helyi demokrácia helyzetét, amely feladatot ezentúl a Magyar Városkutató Intézet látja el. Hat dimenzióban vizsgálták a lakossági véleményeket, ezek a lakossági elégedettség, a döntéshozói problémaismeret, az igénymegfelelés, az átláthatóság, a beleszólás, a részvétel, és a helyi sajtó függetlensége.
A mostani kutatás 2017. szeptember 25 és október 15. között volt. Az intézet kérdezőbiztosai 500 véletlenszerűen kiválasztott székesfehérvári, 18 év feletti lakossal készítettek személyes interjút.
Ruff Tamás elmondta, hogy az 500 fős kutatás során személyesen keresték fel a válaszadókat a kutatók. Az adatfelvétel szeptember végén és október elején zajlott. A vizsgálat szerint az idei évben visszaesett a nagyon elégedettek és az elégedettek aránya azzal kapcsolatban, hogy „mennyire elégedettek a fehérváriak azzal, hogy hogyan mennek a dolgok a városban.” Visszaesett idén azoknak az aránya is, akik úgy gondolják, hogy teljesen figyelembe veszik a döntéshozók az emberek igényeit.
A vizsgálatban összehasonlítják a különböző önkormányzati ciklusokat is, mely egy összegző index és a ciklusok átlaga alapján mutatja azokat a folyamatokat, amik Fehérvárra jellemzőek. A korábbi ciklusokhoz képest egyfajta javulás tapasztalható az idei eredményektől függetlenül is. Domokos Tamás szociológus fontosnak nevezte, hogy 2017 negatív szempontból igaz kiugró év volt, de a korábbi ciklusokhoz képest, alapvetően több területen javulás volt, azonban figyelmeztető jeleket tartalmaznak az idei adatok.
"Egy jól fejlődő dinamikus városban élünk, ami jól látszik az adatsorokból is és az elmúlt 20 év legsikeresebb ciklusa az, ahol most tartunk. Jól látszik azonban az is, hogy a választások előtti évek mindig rosszabbak, ami a polarizált vélemények világát jelenti és vannak nagyon pozitív és nagyon negatív vélemények is. Az országos közélet rányomja a bélyegét a helyi közéletre is és alapvetően egy választás előtti hangulatot mértünk és a polarizálódott vélemények megjelentek Fehérváron is.”
Az igazán aggasztó folyamat, hogy soha nem tapasztalt mértékben volt közömbösség az egész kérdéskörrel kapcsolatban – mondta Domokos Tamás. A megkérdezettek harmada nyilatkozott úgy, hogy „nem érdekli az egész.”