-
Templomi búcsú Öreghegyen
Októner 8-án kedden szentmisére kerül sor 18 órakor az öreghegyi Magyarok Nagyasszonya templomban a Boldogságos Szűz Mária, mint hazánk pártfogója ünnepén.
2024.09.30. -
Operettgála időseknek
A szépkorúakat köszöntik október elején az Idősek világnapján. Székesfehérváron, a hagyományokhoz hűen az Alba Regia Sportcsarnokban színvonalas műsorral várják az érdeklődőket. 2024. október 2-án, szerdán 14 órától a Fedák Sári Színház érkezik Cintányéros cudar világ operettműsorával, majd a színpadon az operett nagyasszonya, Oszvald Marika kápráztatja el a közönséget.
2024.09.30. -
Textúrák - papír és szálművészet
Textúrák - papír és szálművészet címmel nyílt kiállítás Illés Orsolya Tünde papír és kísérleti textiles munkáiból a Vörösmarty Társaság termében. A tárlat november 29-ig látogatható.
2024.09.27. -
Pinokkió igaz története
A Pelikán Teremben mutatták be a székesfehérvári Balett Színház új darabját. A Pinokkió Christina Porres Mormeneo koreográfiájával került színre.
2024.09.27.
Idén is színvonalas előadásokkal készül a Székesfehérvári Balett Színház
A Székesfehérvári Balett Színház intézménye, illetve társulata megalapítása óta folyamatosan és dinamikusan fejlődik.
A társulat az előző évadban összesen 34 alkalommal állhatott a közönség elé olyan egyedülálló produkciókkal, mint a trianoni békediktátum századik évfordulójára készült Fantomfájdalom című táncdráma, az Egerházi Attila által újrafogalmazott Hattyúk tava, a Pillangók háromfelvonásos táncszínházi est ősbemutatóval és Lukáš Timulak A Place Between című kiváló egyfelvonásos táncművének színrevitelével, a Beethoven tűzként izzó zenéjére készült Prométheusz balett, a Bartók Tavasz keretében, a Müpa szervezésében megvalósult, Egerházi Attila rendező-koreográfus által Boban Marković és zenekara Mrak (Sötétség) című kiadványának zenei anyagára megálmodott és megalkotott Parádé, az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója tiszteletére rendezett összművészeti történelmi produkció, az 1222, valamint a 2021/2022-es évadot záró Percről percre háromfelvonásos táncszínházi est, az irodalom és a táncszínház találkozása Örkény István és L. Simon László művei, Egerházi Attila és Ole Kristian Tangen koreográfiái által.
A balettszínháznak nem csak székesfehérvári tervei vannak: a Percről percre című estet október 27-én a budapesti Nemzeti Színházban mutatják be, a Hattyúk tava balettet a debreceni Csokonai Fórumba utaztatják és Diótörő előadásukkal Görögországba kaptak meghívást.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Lehrner Zsolt alpolgármester köszöntötte a sajtótájékoztató résztvevőit, kiemelve a társulathoz idén csatlakozó táncosokat. Az alpolgármester az előző évad eseményeinek felelevenítése után elmondta, a város büszke a Székesfehérvári Balett Színház munkásságára. Megerősítette, hogy a város elsődleges célja a társulat megtartása és további támogatása. Ahogy fogalmazott, a Balett Színház az előző évadban is rendkívül színes repertoárt hozott létre az előző évadban is, idén pedig hasonlóan változatos és színvonalas előadásokra számíthatunk.
2022. november 30-án a budapesti Nemzeti Táncszínházban, közös programként valósul meg a világhírű cseh koreográfus, Jiří Kylián Un ballo című művének bemutatója. „Ez a legnagyobb eredményünk, és egyben fokmérője annak, hogy szakmailag és művészi kvalitás tekintetében valójában hol is tartunk. Kyliánról tudni kell, hogy a világ vezető koreográfusa, az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb táncalkotó, aki kizárólagosan olyan társulatoknak ad darabot, ahol a szakmai és művészi munka színvonala olyan kiemelkedő, amely lehetővé teszi a Kylián-balettek elvárt színvonalon történő interpretálását. Az a tény, hogy bemutathatjuk az Un ballo című balettet, magáért beszél.” – fogalmazott Egerházi Attila. A háromfelvonásos táncszínházi esten Jiří Kylián balettje mellett helyet kap Alexander Ekman humorral telített, a való életből vett, változatos szituációkat bemutató Szeszély című darabja és Egerházi Attila legújabb koreográfiája is.
A sajtótájékoztatón a balettigazgató elmondta, hogy a tudatos társulatépítésben hisz: jelenleg 15 szerződtetett táncművésszel és 10 gyakornokkal dolgozik. A társulat kiemelkedő szakmai és művészi színvonalat képviselő táncművészei mellé idén is csatlakoznak új tagok: Gabriele Tamolli és Faile Sol Bakker magántáncosok, Sidney Ramsey, Noemi Gregnanin és Michela Piccinini karköteles szólisták, valamint Nina Sninska és Jelle-Johannes Hendrix kartáncosok. Gyakornokaik is rendszeresen szerepet kapnak a darabjaikban, a közös munka révén dinamikusan fejlődnek. Többen közülük szerződést kaptak már hazai, vagy külföldi társulatoknál is.
Az előző évad értékelése, a repertoáron tartott előadások és új bemutatók, a vendégjátékok, valamint a művészállomány személyi változásai után további tervekről is beszámoltak. Új székhelyhez új webhely is dukál – hamarosan megújul a balettszínház honlapja. Folytatják a közönségkapcsolatok építését a külső helyszíneken, nyugdíjaskluboknál, iskolákban, óvodákban, civil szervezeteknél. Új székhelyükön is fogadják majd az érdeklődőket, izgalmas programokkal szeretnék bemutatni és belakni a Kaszap István utca 6. szám alatti épületet. Táncszínházi nevelést tartanak gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Folytatódik a Balett Barátok Körének előző tavasszal elkezdett programsorozata. A Székesfehérvári Balett Színház, a Vörösmarty Színház és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar egy közös „bérletet” vezet be.