-
Ön választ, mi segítünk
Az „Ön választ, mi segítünk!” kampányt 15. alkalommal hirdette meg a TESCO-GLOBAL Zrt. és az Effekteam Egyesület. A legjobbak közé hat Fejér vármegyei alapítvány pályázata jutott. Egyetlen székesfehérváriként az Aranybulla Könyvtár Alapítvány egy új program elindítására pályázott.
2024.07.29. -
Fuvola est az ARSO-nál
Klasszikus és kortárs zeneszerzők művei is felcsendülnek ma, azaz július 29-én, hétfőn Verő Johanna koncertjén. A fehérvári fuvolista, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar székházában lép a közönség elé 19 órakor.
2024.07.29. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
II. Nemzetközi Régi Zenei Kurzus a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban
Július 12. és 19. között kerül megrendezésre a II. Nemzetközi Régi Zenei Kurzus, amelynek július 17-i állomása a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély lesz. Ebből az alkalomból 18 óra 30 perckor ingyenes koncertre kerül sor. Az est folyamán holland, belga és magyar énekesek lépnek fel a II. Musica Transalpina kórustalálkozó keretében, amely a gregorián énekektől a reneszánszig öleli fel a zenetörténet alkotásait.
2008.07.01. 16:17 |
Július 12. és 19. között kerül megrendezésre a II. Nemzetközi Régi Zenei Kurzus, amelynek július 17-i állomása a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély lesz. Ebből az alkalomból 18 óra 30 perckor ingyenes koncertre kerül sor. Az est folyamán holland, belga és magyar énekesek – a székesfehérvári régi zenei kurzus hallgatói, Ludy Vrijdag, Olard Dirks, Ildikó Hajnal (Hollandia) és Kónya István (lant, gitár) tanítványai – lépnek fel a II. Musica Transalpina kórustalálkozó keretében, amely a gregorián énekektől a reneszánszig öleli fel a zenetörténet alkotásait.
A programban megszólalanak többek között Giovanni Pierluigi da Palestrina, Orlando di Lasso, Luca Marenzio, G. De Wert, Philippus de Monte és J. Dowland művei, köztük a Missa Papae Marcelli, Edite Caesareo Boiorum és az Ave Maris Stella.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak. A belépés díjtalan, de önkéntes adományokat a koncert támogatására köszönettel elfogadnak. Érdeklődni lehet a 22/578-080-as telefonszámon, vagy a kastely@karolyi.org.hu e-mail címen.
A programban megszólalanak többek között Giovanni Pierluigi da Palestrina, Orlando di Lasso, Luca Marenzio, G. De Wert, Philippus de Monte és J. Dowland művei, köztük a Missa Papae Marcelli, Edite Caesareo Boiorum és az Ave Maris Stella.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak. A belépés díjtalan, de önkéntes adományokat a koncert támogatására köszönettel elfogadnak. Érdeklődni lehet a 22/578-080-as telefonszámon, vagy a kastely@karolyi.org.hu e-mail címen.