-
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Kossuth-díjas zeneszerző Fehérváron
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncertje előtt, szeptember 16-án este 6 órától szeretettel vár minden érdeklődőt a Vörösmarty Színház Kávézójába, ahol Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzővel és Dobri Dániellel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rezidens zeneszerzőjével beszélget dr. Szabó Balázs zenetörténész.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Impozáns megnyitóval és fényjátékkal kezdődik a Székesfehérvári Királyi Napok
Impozáns megnyitó ünnepséggel kezdődik a Székesfehérvári Királyi Napok pénteken 20.30-kor: Beethoven István király nyitányára készült el az idei fényjáték, amely a Székesfehérvári Királyi Napok nyitóünnepségén lesz látható pénteken este a Városház téren. Falvay Miklós animációs alkotásában a magyar koronázási palást elevenedik meg és kínál felemelő élményt az ünnepség résztvevőinek, amelynek középpontja hagyományosan az Országalma lesz.
2016.08.11. 12:22 |
Impozáns megnyitó ünnepséggel kezdődik a Székesfehérvári Királyi Napok pénteken 20.30-kor: Beethoven István király nyitányára készült el az idei fényjáték, amely a Székesfehérvári Királyi Napok nyitóünnepségén lesz látható pénteken este a Városház téren. Falvay Miklós animációs alkotásában a magyar koronázási palást elevenedik meg és kínál felemelő élményt az ünnepség résztvevőinek, amelynek középpontja hagyományosan az Országalma lesz.
A Szent István ünnepe köré szervezett rendezvénysorozatnak az idei évben a magyar koronázási palást a központi motívuma: az idei fényjáték is az aranyhímzésű, pompás királyi szimbólumról szól. Az animációs filmalkotást Falvay Miklós készítette Beethoven István király nyitányára.
A fényjátékban megjelennek az ábrázolás motívumai, és a palást anyagának a textúrája is fontos szerepet kap a művészi megformálásban. A koronázási jelkép életre kel az animációban, a palástba belehímzett mindenség a képek, színek, formák és a mozgás eszközeivel elevenedik meg. A film végére válik teljessé az impozáns koronázási jelkép – az ünnep méltóságát, felemelő dinamikáját tolmácsolva.
Az ünnepi nyitórendezvényen közreműködik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, Bágyi Balázs és dobosai, Szirtes Edina Mókus és a Koronázási Ünnepi Játékok zenekara. A történelmi óriásbábok bevonulását Blaskó Péter mutatja be a közönségnek. A megnyitó végén hagyományosan felkapcsolják a Fény utcát: a mozgó történelmi képregény idén II. (Vak) Béla király életének legfontosabb mozzanatait mutatja be a Fő utcai épületek falain. A Zichy színpadon pénteken Miklósa Erika világhírű, Kossuth-díjas operaénekes és a Bon-Bon zenekar koncertje zárja a napot. A programra minden fehérvári és Fejér megyei lakost, valamint a városban vendégeskedő turistát szeretettel várnak!