-
Jótékony összefogás
Újabb jótékony célú összefogásra hívja a fehérváriakat és a Velencei-tó környék élőket a JóPont Alapítvány. A Szépréti Krisztina és Jócsák Éva által létrehozott szervezet minden évben igyekszik tenni azért, hogy a helyi gyermekotthonok lakóit olyan élményekkel ajándékozzák meg, melyekben igazán örömüket lelik.
2024.07.18. -
Ételosztás a Heti Betevővel
A hónap harmadik hétvégéjén szombaton és vasárnap is lehetőség nyílik támogatni a Fehérvári Heti Betevő csapatát és tevékenységét. Július 20-án 18 órakor kezdődik a II. Támogató party a Fehérvári Heti Betevő javára a Petz sörözőben, majd július 21-én, 10 órától az önkéntesek várják vendégeiket a Károly János utcában.
2024.07.18. -
Felajánlások a mentőknek
Különböző hasznos, a mindennapi munkát elősegítő és komfortosabbá tevő eszközökkel gazdagodtak a velencei mentőállomás dolgozói. A felajánlás a JóPont Alapítványtól érkezett, akik minden alkalommal igyekeznek más és más szervezetet támogatni.
2024.07.17. -
Átvette kinevezését
Bakos Gábort bízta meg a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatói feladatainak ellátásával Pintér Sándor belügyminiszter. A megbízási díszokiratot ünnepi állománygyűlés keretében vette át az új főigazgató.
2024.07.17.
In memoriam Kovács József
![In memoriam Kovács József](/_upload/images/news/59929/kovacsjozsef01.jpg)
A kápolnásnyéki születésű Kovács József már gyermekkora óta vonzódott a művészi, művelődési pályához. Édesanyja biztatására szívesen mondott verseket, ez a szenvedélye egy életen át végigkísérte. Esztergomi, katonai középiskolai évei alatt rendszeresen részt vett versmondó és színjátszó szabadidős tevékenységekben. Kisebb kitérők után, a Megyei Tanács Művelődési Osztályának javaslatára, főhivatású népművelői állást kapott a székesfehérvári járásban. 1961. április 1-jétől nevezték ki Seregélyesen az új művelődési ház élére, képzettség és tapasztalat nélkül, csupán az érettségi bizonyítvánnyal a zsebében vágott neki a nagy kihívásnak, de támogató környezetre és segítő emberekre talált. Közben folyamatosan képezte magát, Szombathelyen népművelő-könyvtár szakot végzett, majd az ELTE Bölcsészkarán szerezte meg második diplomáját.
1980-ban elvállalta a székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház vezetését. Első feladata volt a 20-30-as években épült ház felújítása, korszerűsítése, a színvonalas megjelenés biztosítása kívül-belül. Művelődés-szervező, népművelő munkáját – a gyárral és a várossal folyamatosan együttműködve – szeretettel, odaadással, szenvedéllyel végezte. Elévülhetetlen érdemeket szerzett Maroshegy kulturális életének fellendítésében, összetartásában, a művelődési ház rendezvényeinek, szakköreinek, művészeti csoportjainak szervezésében, működtetésében, különös tekintettel az IKARUS Néptáncegyüttesre, melynek sorsát kiemelten a szívén viselte. Egészen a nyugdíjazásáig a Gárdonyi élén maradt. A nyugdíjazását követő évben, 1998-ban, a Magyar Kultúra Napján a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével ismerték el életútját.
Búcsúztatása 2020. június 26-án, pénteken 15.00 órakor kezdődik a seregélyesi református temetőben. Nyugodjék békében, emlékét megőrizzük!